Pacskovszky József 1994-ben érzékeny és tehetséges elsőfilmesként indult az "Esti Kornél csodálatos utazásá"-val. Egy Szerb Antal feldolgozás ("VII. Olivér") és egy szerelmes road movie ("Mi szerelmünk") után készítette el "A boldogság színé"-t. "A több szálon futó történetből kirajzolódó érzelmi térkép néha lírai, néha komikus, néha mosolyognivalóan abszurd..." - írja szinopszisában a rendező. A főbb szerepekben csupa moziban újnak számító arcot láthatunk, a francia Eric Desfosses-t ("Mi szerelmünk"), Rudolf Terézt, Rátóti Zoltánt, Györgyi Annát és Viczián Ottót. Az operatőr Pacskovszky állandó munkatársa, a venezuelai Gózon Francisco, akit Gothár filmek révén is ismerhet a közönség.
Gyakran úgy érzem, hogy az igazán jó filmek már az első képsor láttán felismerhetők. "A boldogság színe" rendelkezik egy ilyen ígéretes kezdéssel. Különös álomképsort perget, melyben váltakozó tér- és idősíkok között csúnyanő botorkál a homályban, melyben mozi és színház, nyár és hóesés találkozik. A filmben érzékeny, festői képeket is láthatunk, melyekben mintha egy-egy pillanatra Gulácsy Lajos Na-konxi-pánja és Szépfalvi Ágnes mozifestményei elevenednének meg.
Bár a kamera többször mutatja Budapest utcáit, "A boldogság színé"-t nézve nem az az első benyomásunk, hogy a fővárosban játszódó magyar filmmel van dolgunk. Inkább mintha már Európa nyugati felére billenve élnénk, dizájnos jólétben és mindennapos lelkiválságban. Olyan helyeken, mint Berlin vagy Párizs, ahol a nálunk megszokottnál jóval elfogadottabb a másság.
Mai nagyvárosi keresztmetszet filmet látunk. Alkoholista anya elvált, rákos lánya homoszexuális férfiba szeret bele, drogos fia pedig annak az orvosnak a nimfomániás lányába, akit megcsal az élettársa egy jól szituált negyvenessel, aki utálja "Kiskegyed" gondolkodású feleségét. A két méteres nő másfeles arabbal randizik, és a kínai gyorsétterem szépséges felszolgálónője meg a 4-es busz ghánai sofőrje is mind itt élnek. Közülük egy ember boldog, a rasztahajú, afrikai buszsofőr, aki szereti a várost annak ellenére, hogy legutóbb az egyik utas trágár módon kakaóscsigának szólította és leütötte.
Hát igen. Világvárosban élünk, ahol gyakran egymásba élnek a szélsőségek. Na de ennyire? A mostanság kuratóriumok szívét megdobogtató kombináció kissé túladagoltnak tűnik: cigány-, nőkérdés, drogtematika, alkoholizmus, homoszexualitás, válás, rák, bevándorlók, stb. Elvégre egy forgatókönyv mégse kellene, hogy állatorvosi lóként viseltessék. A problémahalmozás helyenként illusztratív toleranciamixet eredményez, hiszen szinte egyik kérdéskörnek sem ereszkedik a mélyére. Kivételnek talán a "boldogtalan házasság pokla" nevű intézményt tekinthetjük. "A boldogság színé"-ben - Gothár "Magyar szépség"-éhez hasonlóan - egy rég tönkrement házasság megállíthatatlanul közelít egy vadonatúj összeomláshoz. Hit és szeretet hiányában kiszámíthatatlan szenvedélyek és agyonhasznált szerepjátékok irányítják főhősei életét. (A film forgatási címe eredetileg a "Miért nem tudjuk megbeszélni a dolgainkat?" volt.)
A film, melyben mindenki olyan halmozottan más, sajnos helyenként modorosra, képileg túlkomponáltra sikerült. Ugyanakkor magában hordozza egy igényes közönségfilm ígéretét: szórakoztató és bizarr s nemcsak egy izgalmas kezdéssel bír, de magával ragadó, édesbús hangulattal és zenével (Ando Drom) is.
