Október 3-án és 4-én a Trafóban lesz látható az egy meg egy az egy (Tibornak szeretettel), Goda Gábor legutóbbi Artus-rendezése. 2013 tavaszán a bemutató előtt a társulat egyre többet fordult meg a Trafó épületében - de nem a próbateremben, hanem a teherliftben, a kazánházban, az épület rejtett zugaiban...
Gábor, elárulod, min dolgoztak a társulat tagjai a Trafó épületének legelképesztőbb zugaiban?
Az épület hangjait gyűjtötték. Textúráját, építészeti ritmusát vizsgálták. Felvették a teherlift, a kazánház hangjait s zenét komponáltak belőle. Lézerrel pásztázták a helyiségeket, s így alkották újra az épület tereit. Az egy meg egy az egy koncepciójának fontos része, hogy az előadás aktuális tere az alkotói folyamat szerves része. Belakják, átjárják, megszólaltatják, elemeire szedik – megszemélyesítik a teret. Zenészek és vizuális művészek is részesei ennek a kísérletnek: az épületből hangszert álmodnak, lézerrel szkennelik a Trafót. Izgalmas, új nyelvezet született ebből a kísérletből.
Említetted, hogy egy ideig „Határtalanítók” volt a darab munkacíme.
Az emberi test és az épület határait lazítjuk fel. Analógiákat keresünk külső és belső terek, funkciók között. Erről szólt a Trafó eldugott szegleteiben zajló kutatómunka is.
Az előadásnak már a címe is olyan, mint egy filozófiai találós kérdés. Fontos számodra, hogy előadásaitoknak a közönség is szellemileg aktív, kreatív részese legyen?
A próbafolyamat egy fontos állomásán, a XXVI. Kérész Művek alkalmával meg is kérdeztük a nézőket, mit jelent számukra az, hogy „egy meg egy az egy”. Nemcsak a helyszínen, de emailben is sok ötletet, gondolatot kaptunk – humort és mély gondolatokat egyaránt.
Neked mit jelent az „egy meg egy az egy”?
Elsősorban azt, hogy a világ egységes. Az előadásban erről a hétköznapok nyelvén beszélünk. Emberi kapcsolatokat: barátságot, szerelmet, munkatársi viszonyokat mutatunk meg. Megvizsgáljuk, hogy a kapcsolati egységek szövevénye hogyan áll össze társadalommá, civilizációvá.
Az előadás alcíme „Tibornak szeretettel”. Leszták Tibornak, a MU színház 2008-ban elhunyt alapítójának címzed a darabot?
A barátságom Tiborral csendes volt és mély. Hasonló volt a gondolkodásunk. Mindketten az „egy meg egy az egy”-et, a világot átható egységet kerestük. Könyveket és zenéket adtunk egymásnak. Én színházat csináltam, ő teret adott a színháznak. Olyan előadást szeretnék készíteni, ami Tibor kedvence lehetne. Nem hommage készül, hanem közös munka folyik Tibor inspiráló szellemével.
Az előadás témájában is jelen van Tibor?
Egy tőle kapott könyv mindenképpen. Tibor egyszer adott nekem egy könyvet Mu-ról, az elsüllyedt ősi kultúráról. Nem olvastam el. Félretettem. Aztán elkallódott, s el is felejtkeztem róla. Három évvel később Tibor meghalt. Három nap múlva váratlanul előkerült a könyv. Azonnal elolvastam. Ebből a személyes történetből az eltűnés és feltűnés motívuma fogott meg a leginkább. Ahogy a Tibortól kapott könyv eltűnt, úgy tűnt el a könyv szerint a Mu-n virágzó magaskultúra, az emberiség titokzatos bölcsője is 12,5 ezer évvel ezelőtt. Az, hogy Mu aranykora mítosz, legenda, történelem vagy koholmány: egyre megy. Egy emlék, ami arra figyelmeztet, hogy nem mi voltunk az elsők, és hogy majd mi is eltűnünk egyszer és utánunk is születik még újabb kulturális generáció.
