Egy méter húsz, zöld, evangelizál

Amit a műsorújságokban nemrégiben még úgy jeleztek, hogy "ism." (ma már nem jelzik), azt a moziban digitális felújításnak nevezik. Mert igaz ugyan, hogy a most a mozikba kerülő E. T. nem teljesen azonos az eredetivel, átmentek rajta kicsit a finomabbik reszelővel, meg sosem látott jelenetek - de a lényeg akkor is az, hogy megnézhetjük újra.

Kedves olvasó, Ön aligha vár most mást (must), mint tanácsot arra vonatkozvást, hogy elvigye-e a gyerekeket - akár tényleg, akár csak az agyában legózik még a hátramaradt csöppség - a bájos kis földönkívüli kalandjaira, vagy ne. Legyen szabad tehát a választ megelőzően bizonyos szempontokat elővezetnem, kicsikét lehúzódva a hagyományos filmkritika széles ösvényéről, mert annak történetesen nincs értelme egy tízéves film felújításánál.

Először is: az E. T. kitűnő családi film, lévén hogy tartalmaz földönkívülit, tehát izgalmas, és ez a földönkívüli nem is félelmetes, hanem kedves. Ennek nem is annyira a gyerekek, sokkal inkább az őket kísérő apu-anyu, neadjisten nagymama miatt van jelentősége; a gyerekek sokkal rücskösebb és voluntaristább földönkívüliekkel is elbánnak, tessék egyszer a válluk fölött a monitorba vagy a kalandjátékba pislantani. Emellett az E. T. pozitív üzenetet is hordoz zsákszám, ami a szeretet. Jó, tény, hogy ezt a mondjuk az evangéliumokból is ki lehet masszírozni, sőt még a feltámadás motívuma is közös, de valószínű, hogy az ebadta kölykének jobban csúszik ugyanaz ufóval.

Ugyanezen oknál fogva viszont az érettebb, cserzettebb kiskorúak kissé vontatottnak találhatják a papa gyerekkorának legendás meséjét, s erre nincs megoldás. Talán később, ha már lesz hozzá elég esze, ültessük a térdünkre kicsinyünket, és magyarázzuk el neki, hogy amikor mi először láttuk ezt a filmet, akkor még attól is bepisiltünk örömünkben, hogy nem sztaniollal bevont csillagtökből van az űrhajó. De mesélhetünk Majkáról, a földönkívüli csehszlovák kislányról, akiről csak a narrátor árulta el, hogy nem egy zvoleni elemista, hanem idegen lény. Különben meg amikor filmet nézetünk a gyerekünkkel, ne a tömegmédia legyen a példaképünk: ha csupán kiszolgálni akarjuk igénytelen ízlését, akkor agyatlan, kultúrpogány pokémon lesz belőle. Várja csak végig, valamit legalább tanul belőle, s legközelebb tán nem veri a cicamászókába a kis barátai fejét.

Az E.T. tehát érdemes arra, hogy újra megnézzük, és megmutassuk utódainknak. Éppen családi film jellege miatt azonban lehetőleg ne moziban tegyük ezt. A családi film ugyanis az a műfaj, amit négy-nyolcszáz másik emberrel együtt szinte lehetetlen élvezni. Még a sajtóvetítésen sem telt el két perc anélkül, hogy valamelyik kölyök bele nem kérdezett volna az eseményekbe, hogy az ott ez eti-e, mi lesz vele, hol van, honnan jött, miért, van-e még kóla. Ehhez még hozzájön a pisilnikellés, a mitikus eredetű sírás-picsogás és a szülők változatos reakciói az ingerült fegyelmezési kísérletektől a film végigmeséléséig. És itt még viszonylag kevés gyerek volt, de egy civil előadáson alighanem mászkálnak is az ember fején, mint nagy, puha, drapp pókok, legombolyodó kötött sapkáikból hálót szőnek köré - óvónő és egyben fakír legyen a talpán, aki ilyen körülmények közepette még a kis zöldért is tud aggódni. Ajánlott tehát egy késő éjjeli vetítésre benevezni, vagy bevárni a DVD- és VHS-változatot. Amennyiben mégis a hagyományos, állatkert utáni gyerekmoziztatás mellett döntünk, akkor legyünk szívesek előtte felvilágosítani kicsinyeinket a társas viselkedés alapjairól, valamint megfenyegetni őket, hogy ha szégyent hoznak ránk, akkor legközelebb a Terror Házába megyünk, Pirx kapitányra. Ez lehet a családi filmek legfőbb hozománya: jól nevelt, illedelmes, csendben mozizó gyerekek. És szeretet.