Nem lehet teljes szívvel utálni a filmet, mert látni a szándékot, hogy legyen valami valóság, filmnek álcázott igaziság a moziban, ami erősebb, mint Batman és Superman együttvéve. De ez minden. Vagyis tiszta szívvel lehet utálni Dettre Gábort, mert a tehetségtelenségre nem ad felmentést a jó szándék.
Sőt. A rossz filmre egyébként sincs magyarázat, de a jó ügyű rossz film kártékony, az ügynek árt, többet nem lehet a témához nyúlni, mert piszkos lett. Ennek ugyan ellene mond, hogy a téma meglehetősen nagy, a magyar valóság, ha ehhez nem lehet nyúlni, akkor mihez, most legyetek okosak, magyar filmkészítők. Tabló - ez Dettre Gábor filmjének címe, és ebből nyilván érteni kell, a krimi csak álca, igaziból a társadalomról szól a mozi, mi másról. Nem szeretnék nagyképűsködni, de az se jó, ha a filmesek nagyképűsködnek. Minden film a társadalomról szól, emiatt kár ekkorát meríteni, ha csak egy egészséges krimit látnánk, akkor is megsejthetnénk belőle, hogy hol élünk és hol élnek a filmesek, akik forgattak. Ehelyett tébolyult módon belemártogatják a nézőket az úgynevezett valóságba, ahol csúnyán beszélnek és csúnyán élnek, és mindent meg akarnak mutatni. Nincs Dettre Gáborban szelektálási képesség, ez fontos - ez nem fontos, ami tisztes hozzáállás az élethez és tökéletesen dilettáns a filmhez: parttalanná teszi a történetet. Másfél óra elteltével még mindig új szereplők jelennek meg, akik centivel sem viszik előrébb a cselekményt, csak a többi szereplő vázlatos jellemrajzához tesznek hozzá egy vonalat, miközben maguk is vázlatokká válnak. Az ember csak azt nem érti, hogy miért hagyják abba, ha a történet szempontjából teljesen mellékes szereplők élete is fontos, akkor miért nem mesélik el, hogy hogyan is lett a főhős svéd felesége olyan, amilyen, hogyan éltek anyósék, miért is lett ilyen a lányuk, és ha már ott vagyunk, Svédországban, beugorhatna a szomszéd is, biztosan vele is történt valami érdekes az élet során, és így tovább.
A koncepció hibáit csak a megvalósítás hibái teszik feledhetővé. Mert ha egyszer nyakig merítenek minket a valóságba, akkor hogyan eshet olyan fordulat, hogy a Romániából átküldött nyomozó mellékállásban bluesénekes, akit éppen az amerikai nagykövetség akar szerződtetni egy fellépésre? Hogyan lehetséges, hogy az iskola igazgatója éppen Fábry Sándor, aki évnyitó vagy évzáró beszéd gyanánt rutinosan hozza régi humorait az élre vasalt farmerről és a hosszú, de ápolt hajról. Hogy akarhatnak úgy kikeveredni a bűnügyi történetből, hogy a bűnöző Főnök megszólítással küld SMS-t a rendőrkapitánynak, és a félreértések elkerülése végett a telefonüzenetet alá is írja? És ha szegény Szirtes Áginak pucéron kell szerepelnie, akkor arra a jelenetre miért spórolták le róla a sminket és frizurát, amit a többiben hord? Jaj, de profinak tetszik lenni.
Ha pedig ez az egész csak egy film, akkor miért játszik mindenki más stílusban benne? Van a nagyszínházas ordibálás, hogy "Kaaarcsiiii, Kaaaaarcsiii", van a Lázár Kati-féle proletárdémonkodás, rettenetes kacajokkal, van Csuja Imre csöndes profizmusa, a Scherer- Mucsi-féle motyogás, Keres Emil régi vágású színészete, Tordy Géza értetlenkedése és Kocsis Gergely, akire viszont nehéz lenne ráfogni, hogy színészként van jelen. Van egy melléktanulság, hogy a hazai színészek színe-java ma olyan fizikai kondícióban van, hogy smink és erőlködés nélkül is el tudná játszani egy kórházi sorozat összes súlyos betegét és ápoltját. És van egy fő tanulság, hogy a film annyira mégis komoly dolog, hogy nem ártana szakemberek kezére bízni.
