Egy tengernyi nő

A frivol spanyol film mintha mindig is arra hivatott volna, hogy helyre pofozza a fennkölt európai művészfilm szexuális életét. Manuel Gómez Pereira barokkosan burjánzó sikamlós történetei vagy Pedro Almodóvar posztmodern szex-komédiái megannyi nyelvöltés olyan hideg fényekkel festett mesterművek felé, mint Patrice Chéreau "Intimitás"-a vagy Michael Haneke "Zongoratanárnő"-je. Nincs ez másképp Julio Medem "Szex és Lucia"-jával sem. A 90-es évek elején az ifjú baszk rendezők vezéralakjaként induló Medem a "Tehenek", a "Földön egy angyal" és az "Északi Sarkkör szerelmesei" különös hangulatú filmkölteményei után az erotikus ponyvaregények világa felé veszi útját. Szerelem és erotika, kéjvágy és pornó közötti skálán mozog morálon innen és túl.

A "Szex és Luciá"-ban egy fiatal író, Lorenzo életének és regényeinek történetszálai fonódnak erotikus kalandok labirintusává. Írásai égi, földi és pokoli szerelemeinek szubjektív mitológiáját építik újra és újra, a férfit elcsábító három nőtípus az istennő, az igazi nő, és a démonikus szűz-kurva alakját formázzák. Lorenzo első nagysikerű regényét első nagy szerelme, Elena ihlette, akivel csak egyszer találkozott egy mesebeli szigeten, a tengerparton. Aztán jött Lucia, a forróvérű, az igazi, és meghódította őt. Egy nő, egy tenger, majd egy tengernyi nő, s Lorenzo egyre inkább boldogságtól csepegő regényeket ír. Így hát úgy véli, ráfér egy kis kirándulás a szenvedélyek bűnös, sötétebbik világába is. Megismerkedik egy pornószínésznő kísérletező hajlamú tizenéves lányával s a habos lovestoryk sora véres, rémálomba fordul. Ám Lucia, akár egy női Orpheus, alászáll, hogy megkeresse eltévelyedett szerelmét.

Izzó teliholdas éjszaka, hamvadó naplemente, s fekete csipkés bugyogó. Lorenzo történetei mintha tele lennének ügyetlen ponyvasémákkal. Ám a film attól válik érdekessé, ahogyan ezeket a sokszor látott giccsfoszlányokat összeillesztve filozofikus esszét, szerelmi kirakósjátékot szerkeszt. Lorenzo különös használati utasítást ad regényéhez: minden történet közepén van egy lyuk, amibe ha beugrasz, bekerülsz egy újabb történetbe, s így megváltoztathatod az örökösen ismétlődő történetek menetét. A rendező az íróhoz hasonlóan spirális történetmesélést választ. Újra és újra bejutunk egy másik történetbe s azok végül egybefonódva térnek vissza.

Másrészt érdekessé teszi a filmet a címszereplő egyénisége is. Az őt alakító színésznő, Paz Vega a filmtörténet legismertebb szex-szimbólumaival vetekszik. Lucia rendkívül érzéki és öntörvényű. Olyan kortalan nőideál, aki férfisovinizmus s feminizmus látszatproblémáival mit se törődve, mindig képes ösztönösen megtalálni a szerelem kivételes egyensúlyi állapotához vezető utat. Lorenzo végül őt választja, s ezzel mintha Király Jenő gondolatát igazolná: "A pillanatra, kalandra való nővel lehet leélni az életet, és az örökkévalóságra való nővel csak pillanatot, kalandot, mert az élet csak kaland, és az örök dolgokkal való érintkezés csak pillanat." Medem korábbi filmjei misztikus ködéhez képest végre lejjebb ereszkedik a fellegekből, izgalmas közönségfilmet s egyben forróvérű szerelmi költeményt készít.