Filmre vitték a híres, 1971-es londoni bankrablás történetét, amikor is egy rakást pénzt vittek el a rablók a Lloyds Bankból, és valami mást is, amiről csak később derült ki, hogy történelem lett belőle. Erről szól Roger Donaldson Banki meló című filmje.
Azért szeretem a megtörtént eseményeken alapuló filmeket, mert el sem hiszem, amikor nézem, hogy mindez megtörtént. Így vagyok a Banki meló című filmmel, amely az 1971-es londoni Lloyds Bank kirámolásáról szól - és persze ezen túl valami egészen emberiről, és arról a tényről, hogy egy banki széfből is képesek kiborulni csontvázak, és hogy az erkölcs mint fogalom nem is több fogalomnál, nem beszélve arról, hogy a mindennapi életre nem is alkalmazható. Nem mondom, hogy tetszik, amiről ez a film szól, és azt sem állítom, hogy követendő példaként kellene emlegetni, de mint film fogyasztható.
Főként a hangulata miatt. Merthogy ősz van a vásznon. Jártam már nyáron is Londonban, de valahogy ősz volt akkor is. Ráadásul Londonban mintha megmaradt volna valami a hatvanas-hetvenes évek világból. Ahogyan a pók szövi a hálóját egy házra, úgy tapad az idő a londoni téglákra. Talán az esővel együtt szívja magába az időt a város, és soha nem süt annyit a nap, hogy elpárologjon.
Mindvégig ezt éreztem a filmen. És a színészeknek (például a meglehetősen férfias Jason Stathamnak, és a meglehetősen nőies Saffron Burrowsnak) is jót tesz, hogy ebben az őszben játszhatnak: totális a retrohatás. A ruhák, az autók, a tárgyak. Ha valaha is filmet forgatnék, a legnagyobb élmény alighanem az volna, amikor rekonstruálni kellene a múltat, olyanná tenni, ahogyan talán már csak az emlékeinkben jelenik meg olykor.
Ennek a filmnek szaga van. Ködnek, ruhának, parfümnek, vasnak, esőnek. Igaz, nyirkos kicsit minden jelenet, de ettől egyedi! A történet olyan, amilyen - már ahogyan volt annak idején is -, bár a neveken változtattak, mert azért a jó öreg Angliában sem nagy dicsőség majdhogynem hőst csinálni közönséges bűnözőkből, nem mintha ne volna erre példa bőven a történelemben, és még csak Angliába sem kell utazni ehhez.
A bankrablás története az érdekes persze, no meg az, hogy miért is kell bankot rabolnia néhány már-már jó útra térő férfiúnak, de ezt ebben a kis dolgozatban nem fejthetem ki bővebben, hiszen mit ér az olyan krimi, amelynek már az elején tudjuk, hogy a kertész a gyilkos. Annak is lehet persze bája, de ez nem az a film.
Tipikus bankrablásos film ez, alagútásós, nagy zsákmányos. De a lényeg úgyis az, hogy kapunk egy kis ízelítőt a királyi család titkaiból, a brit politika természetrajzából, és megbizonyosodhatunk arról, hogy a szabadság csak annak kiváltság, aki azzal is tisztában van, hogy a szabályokat éppen annyira kell betartani, mint amennyire a másik megszegni akarja őket.
Ja, és ha úgy tűnne, mintha felbukkanna a filmben "John Lennon", az nemcsak egy alteregoverseny győztesének jutalma, hogy szerepelhet a filmben, hanem a filmkészítők hitelesítési törekvéseinek egyik tökéletes példája - és ezzel még nem árultam el semmi titkot a filmmel kapcsolatban.
