Az iráni iszlám forradalom elől menekülni kényszerült Massoud Amir Behrani ezredes (Ben Kingsley) új életet akar kezdeni. Vásárol egy kis tengerparti házat magának és családjának, ahol nyugodt körülmények között élhetik majd mindennapjaikat. Ám egy bürokratikus tévedés miatt az annyira áhított "amerikai álom" nem valósul meg, elkeseredett küzdelem kezdődik meg közte és a házból jogtalanul kilakoltatott régi tulajdonos, Kathy Nicolo (Jennifer Connelly) között. Kettőjük harca - az életben maradásért és önmaguk igazáért - pusztító viharként végül mindent elsöpör.
Mindketten látszólag egy alapvető dologért harcolnak, egy házért, ami szimbolizálja azt a helyet, ahol zavartalanul élhetnének. Kathy rég elvesztette már ezt a helyet, Behrani pedig megszerezte, és meg is akarja tartani. Megszállottan ragaszkodnak ehhez a házhoz, Kathy a múltjának egyetlen darabjához, Behrani pedig az elképzelt jövőképéhez, a kiutat jelentő újrakezdéshez. Bármilyen eszközt képesek bevetni a győzelem érdekében, még a legerkölcstelenebbet is. Tökéletlenek és önfejűek, de önzőségükben is nemes dologért küzdenek, de ragaszkodásuk a házhoz, teljesen elvakítja őket. Képtelenné válnak arra, hogy elfogadják a másik indítékait, képtelenek megérteni és elfogadni egymást. Karaktereik nem pusztán jók vagy rosszak, hanem emberiek, akiket egyszerre lehet gyűlölni és szereti.
Egyetlen ház miatt egyszerre minden elveszhetnek, elkeseredésük mindent feláldoz. Baljóslóan gomolyog a köd végig a filmben, rátelepszik az életre, a keretes szerkezet előrevetíti a végkifejletet. A történet nem győztesekről vagy vesztesekről szól, csak hiábavaló próbálkozásokról, hogy végül, valahol otthont találjanak maguknak. Idegenként kénytelenek élni egy világban, amit mindketten otthonuknak akarnak, s ami soha nem válhat azzá.
Andre Dubus történetében nincs feloldozás, csak magány, hiábavalóság és feloldhatatlanság.
