A repülés hollywoodi rásegítés nélkül is kész agyrém, egy különös kegyetlenséggel megrendezett pszichothriller, ami félelmetesebb, mint a Pszicho és egy érzéstelenítés nélküli gyökérkezelés együttvéve. A felszállás körüli pillanatokban csak egyvalami biztos: a hibás motor, a vak pilóta, az utastérben ketyegő bomba és a mellettünk terpeszkedő idegenben szunnyadó vasárnapi terrorista.
Az átlag rettegő egy útra eső szorongásaiból az okos forgatókönyvíró hosszú ideig eléldegélhet: ma egy bomba, holnap egy merénylő, karácsonyig talán még a vak pilóta is elsüthető valamiben. Manapság amúgy is az összekacsintós egyszerűség dívik: a szerénységükkel tüntető műfaji filmeké és a szűk helyen, kis pénzből megidézhető nagy elődöké a terep. A mai menü: a Hitchcocktól nyúlt Fülke szárnyas változata némi akciós hepciáskodással.
Wes Craven, a tinédzser horror operettek feltalálója energikusan kezd, de közönségével együtt hamar elunja az egészet. Sok ezer láb magasan, az utastér szűkében a sérülékeny, de öntudatos átlag amerikai (kiskosztümös, csinos hotelmanager) hadakozik az idegen ajkú maffia rendezvényszervezőjével (yuppie forma fiatalember). Kedélyes ütésváltásuk során ígéretet kapunk egy darab rakéta kilövésére, egy politikusmerényletre, engedetlenség esetén pedig egy ráadás apagyilkosságra. A rakétát ki is lövik, a fiatalok decensen nyúzzák egymást, az egzotikumok kedvelői pedig egy tollal nyakon szúrt félőrült konyhakéses magánszámában gyönyörködhetnek. Szilárd talajon unalmas badarság az egész, tízezer méter magasan azonban egy gyengébb légörvényt talán átvészelhetünk a segítségével.
