Tudja a fene, hogy mekkora erénynek számít mindez tulajdonképpen, de a Tim Burton-filmekben többek között az a baromi jó, hogy tele vannak zsúfolva rettentően eltalált és szokatlan teremtményekkel, amelyekre igazán jó ránézni, amelyekért simán megvásárolná az ember a gyorséttermek összes kölyökmenüit, ha azokhoz egyszer végre a Burton-szereplők műanyag mását csatolnák a Disney és társai helyett. Polcra kívánkozik Jack Skellington a Karácsonyi lidércnyomásból éppúgy, mint az Ollókezű Edward, s még sorolhatnám. Aztán az a szeretni valóan éjsötét hangulat meg díszletek s a többi.
Ilyetén aspektusait tekintve az új Burton-mese teljesen rendben van. Sőt a látványt tekintve tán a legperfektebbül kidolgozott munkájáról van szó (kaptak is érte egy Oscart a hétvégén). A történések helyszíne egy koszos, sáros, isten háta mögötti, baljóslatú erdőtől ölelt település, szinte végig csak fekete és piszkosszürke színekből van kikeverve az egész, kivéve persze a vér vörösét, amiből hullik is aztán bőségesen. Ebben a bájos miliőben izeg-mozog Johnny Depp, mint frissiben odaszalajtott nyomozó, kinek is nem mással, mint egy fej nélküli lovassal kell megküzdenie, aki a maga képire igyekszik formálni a rettegő lakosságot, a derék polgárok fejének elegáns lemetszésével.
Az egész móka olyannyira pörgős és letaglózóan fényképezett, hogy a nagy fejetlenségben szinte észre sem veszi a néző, hogy akad bizony pár zsengébb részlet és karakter is a történetben, meg néhol picit erőltetett is a dolog, ám ezzel együtt sem szívesen beszélnék le senkit a megtekintésről, pláne, hogy oly ritkán lehet lelkiismeret-furdalás nélkül ajánlani egy mozit azzal, hogy már szimplán a látvány miatt megéri befizetni rá.
