Christopher Nolan kozmikusan látványos és gátlástalanul érzelmes gigafilmje után minden leendő apuka lánygyermeket akar majd – és minden leendő lánygyermek olyan apukát, mint Matthew McConaughey.
Nolan a király
Direktorunk úgy tud őrületes látványosságot levezényelni a vásznon, hogy közben olyan feszültséget teremt, akár szűk három órán keresztül is kitartva, hogy a nézőnek szinte szétfeszül a mellkasa – egyrészt ez az egyik oka, hogy e brilliáns angol úr sokkal többet tud a szórakoztatásnál. Nolan elegánsan, mégis szemkápráztatóan fordít le a tömegfilm nyelvére számára fontos morális dilemmákat, sokak által joggal kissé hidegnek tartott stílusában, filmjeibe vissza-visszatérő szupersztárokkal – nem egyszer öccse, Jonathan írói segedelmével, s jó ideje Hans Zimmerrel a zenekari árokban. Filmjeivel a szó leggyönyörűbb értelmében nyugtalanítja a multiplexek közönségét, s ha így folytatja, szinte biztos, hogy a közeljövőben se maradhat el érdeklődés hiányában Nolan-produkció. Köztudomású, hogy most Steven Spielberg régesrégi filmtervét használta fel – s rajta kívül sokan aligha tudták volna ilyen minőségben megvalósítani. Tán épp a fiatal Spielberg... De hát ő már nem lesz fiatalabb a földi létben, a Memento, A sötét lovag-filmek és az Eredet zseniális alkotója viszont nem csak az egyik legfontosabb, legizgalmasabb rendezője most Hollywoodnak, hanem bizony: talán a legjobb.
Sírj nyugodtan...
Azt írtam pár mondattal feljebb: Nolan hideg stílusban kapja el a grabancunkat. Most akkor azt írom: eddig így volt. Új filmjére ugyanis rengeteg mindent lehet mondani, például azt, hogy gátlástalanul szentimentális, szinte felfoghatatlanul heroikus és igen, kicsit régimódian humánus (bár közben azt kívánom, a humánum sose legyen, még a vásznon se, régimódi). Dehogy hideg lenne... Maximum csak a teremben lehet hideg, ahol nézzük, mert bizonyos jelenetei közben bizony megfagy a levegő: elképesztőek az űrhajózós részek, a tökéletes, néhol Kubrick, máskor Lucas és persze Spielberg, tehát a kalandozós tudományos-fantasztikus mozitöri fontos alakjai előtt csodálatos gesztusokkal meghajló, lenyűgöző snittek, robbanások, effektusok – és csöndek. Mert igen, amikor épp nem szól Zimmer egészen kivételes zenéje (Oscart a mesternek, régen érik már a második!) elképesztő csöndjei is vannak ám ennek a filmnek. Az emberben szinte tényleg bent marad a levegő. Az ámulattól. Meg azért is, mert Nolan úgy akarja.
...az űrben nem hallatszik a szipogás
No de mit akar a Csillagok közöttel leginkább? Azt hiszem azt, hogy a hétköznapi, okkal magunkkal cipelt cinizmust most mindenki hagyja a pláza mélygarázsában vagy a metróállomáson. Másként nem tetszik majd neki, amit lát. De tényleg félre mindennel: képzeljük el, hogy űrhajósok leszünk. Hogy az apunkánk az lesz. Hogy mi azok leszünk. Hogy megmenthetjük a Föld lakosait. Hogy találhatunk valami újat, hogy esélyt adhatunk a második kezdetre. Ne zavarjon minket, hogy a Csillagok között szereplői közül mindenkinél eljön az a pont, amikor remegni kezd a hangja, amikor kicsordulnak az könnyei, tisztára, mint egy szappanoperában. Mert ez így szép! Nolan azt akarja, hogy ott legyünk, bent a filmben. Hiszen, kedves filmimádó barátaim, minden igazi nagy rendező ezt akarja. Rakétákat begyújtani, zsepiket előkészíteni: élményre fel! És még feljebb!
Kinek ajánljuk?
- Aki szeretne űrhajós lenni.
- Aki legalább egy kicsit hisz még az emberiségben.
- Aki odavan a pazarul megcsinált sci-fikért.
Kinek nem?
- Aki szerint ez a műfaj 2014-ben csakis 3D-ben lehet érdekes.
- Aki nem szeret a meghatódottságtól sírni.
- Aki szerint nem kell nekünk másik bolygó – ezt se érdemeljük már meg.
10/10
