Életigenlés

Csudaklassz film A világ nagy és a megváltás a sarkon ólálkodik. Olyasmire emlékeztet, amit a mókuskerékben hajlamosak vagyunk elfelejteni: hogy az élet, legyen bármilyen nehéz, mégiscsak szép, hogy hogyan kell örülni minden pillanatnak, és hogy bizony, mindenki a saját szerencséjének a pogácsa.

A történet szerint a Németországba disszidált család autóbalesetet szenved, melyet csak a fiú (Carlo Ljubek) él túl. Megérkezik hát Bulgáriából a backgammon-király nagypapa (Miki Manojlovic), hogy összerakja újra az amnéziás gyereket. Tandemen vágnak neki a hazavezető útnak, hogy közben újra megtalálják Alex emlékeit és a kettejüket egymáshoz kötő szálakat.

Semmit sem tudtam Stephan Komandarev filmjéről, amikor beléptem a moziterembe, de már az első pillanatban megörültem, hogy Miki Manojlovicot látom az egyik főszerepben. Igazi színészóriás, aki minden szerepében hiteles - most sincs ez másképp, egymaga is elvinné a hátán az egész filmet. De nincs erre szükség, mert játszótársai, az Ilija Trojanov könyvén alapuló történet és az abból remekül felépített forgatókönyv, az Emil Hristowot dicsérő szép képek, mind-mind hozzáteszik a magukét a filmhez, ami magával ragadó és teljesen lebilincselő alkotás. A film üzenet rendkívül csendesen bontakozik ki az amerikai filmeken edzett nézőnek oly üdítően mellőzve a szájbarágást - a hepiend sem kötelező fordulat, hanem az egyetlen lehetséges befejezése a történetnek.