Katie Burke (Katie Holmes) mintalány. Az amerikai eszmény. Szép és okos, barátja sok, naná, hogy egyetemre jár, és éppen szakdolgozik. Éjszakákat a könyvtárszobában töltve gyürkőzik hősiesen a munkával. Hogy miért is van "elhagyatva" Katie, azt a film néhány jelenettel felvázolja: szülei nélkül, egyedül lakik, és már két éve, hogy hűségesküjét igyekszik betartani eltűnt barátjára gondolva.
Az egyedül élő amerikai álomlány koncepciója épp a megfelelő táptalajt jelenti a történet további bonyolításához. Katie többször emlegetett ex-pasija ugyanis - ahhoz mindenképpen elégszer említik a nevét, hogy jelentőségteljesen préselődjön be a néző agyába - megjelenik. Embry (Charlie Hunnam) egyre közelebb férkőzik a látványosan rémüldöző Katie-hez, majd felveszi vele a kapcsolatot, találkára hívja. A néző pedig, ha még ekkor nem fogott gyanút, ezen a ponton kezdi nem érteni, miért is menekül eszeveszetten élete szerelme elől az egyedülálló fiatal nő.
Ezzel párhuzamosan a szálakat a racionális oldalról felgöngyölíteni próbáló esendő, de jóságos rendőr figurája is megjelenik (Benjamin Bratt a film legjobb színészi alakítását hozza). Racionalitása aztán egészen odáig tart, amíg a jóravaló kopó bele nem gabalyodik a lányba, a thriller-dramaturgia konvenciói és Katie Holmes szépsége által egyaránt hajtva.
A történet végén aztán ő lesz az, aki rátapint a lényegre: az utolsó jelenetek egyikében gyorsan visszajátszhatjuk a valódi történetet. A rendőr ekkorra azonban már elkésett...
A Traffic forgatókönyvírója, Stephen Gaghan ezúttal úgy döntött, kezébe veszi saját munkájának megfilmesítését és a rendezői székben is helyet foglalt. Friss ambícióinak gyümölcse egy thriller, melyben társa a sötétkékes, vészjósló világot megteremtő operatőr, Matthew Libatique (aki korábban a Rekviem egy álomért c. filmet fényképezte). Ügyes a forgatókönyvíró-rendezői szándék, miszerint a sötét erők által megtámadott védtelen szépség mítosza megdől azáltal, hogy maga a szépség a "rossz". A képi világ is mindent megtesz azért, hogy folyamatos fenyegetettség-érzésünk legyen - miközben mindvégig nem tudjuk, miért.
Hiányérzetünk azonban mégis támadhat, mégpedig a főszereplőnő miatt. Holmes kisasszony annyira helyes, bájos, aranyos, és egyszerűen annyira "normális", hogy nehéz elhinni róla ezt a rettenetet, nehezen döntik meg az utolsó képkockák a róla kialakított nézői szimpátiánkat. Szerencsére a néhány emlékképben megjelenő lélektani motiváltság - a szülői minta nélkül, egyedül felnövő és "elhagyatott" gazdag szépség - megmenti a filmet. Ami, ha nem is tökéletes, de kellemesen borzongató 99 percet szerez nekünk.
