Elhunyt a Tövismadarak írója, Colleen McCullough

Elhunyt Colleen McCullough, a Tövismadarak című romantikus bestseller regény szerzője, akinek művéből Golden Globe-díjas tévésorozat is készült Richard Chamberlain főszereplésével.

Az író egy Norfolk Island-i kórházban halt meg.

Colleen McCullough 1937-ben Wellingtonban született James és Laurie McCullough gyermekeként. Már gyerekként szenvedélyes olvasó volt. A családja Sydney-be költözött és a Holy Cross kollégiumba járt, ahol főleg a humán tárgyak iránt érdeklődött.

A sydney-i egyetemen orvosi diplomát szerzett és a Royal North Shore kórházban dolgozott. 1963-ban négy évre az Egyesült Királyságba költözött. Az 1970-es évek végétől a Norfolk-szigeteken élt, ahol 1983 áprilisában összeházasodott Ric Robinsonnal. McCollough a New York-i Tudományos Akadémia tagja. 

Első regénye a Time, melyből 1979-ben filmet forgattak, a főszerepben Mel Gibsonnal. Következő regénye 1977-ben, a Tövismadarak volt, amely óriási nemzetközi siker lett. A családregényből 30 millió példányt adtak el világszerte, itthon 1990-ben jelent meg Göncz Árpád és Borbás Mária fordításában. A regényből készült minisorozatot 1983-ban mutatták be Richard Chamberlain főszereplésével.

A regény sikere lehetővé tette, hogy teljes egészében az írásra koncentrálhasson. Könyvei közül több megjelent magyarul is, legutóbb a Mezítelen valóság 2014-ben.

(Forrás: Könyvesblog, Wikipédia)