Minden baljós előjel és lelkes előtemetés ellenére igenis tisztességes, élvezhető zombikalandról beszélhetünk, habár a korhatár- és klisébarát "tömegfilmesítés" kétségtelenül nyomot hagy az élményen.
Brad Pitt igazán elképesztő figura! Másodszor sikerült hollywoodi értelemben halálra ítélt projektből hollywoodi értelemben véve életképes produktumot faragnia; a remek, a befektetett költségeit bőven megduplázó és végül féltucatnyi Oscar-nominációt is bezsebelő Pénzcsinálóról és az azt körülölelő fejetlenségről korábban errefelé írtam oldalunk virtuális hasábjain. A Z világháború hosszadalmas vajúdási időszakot átfedő, nyögvenyelős születési procedúrája is olyan buktatókat vonultatott fel, amelyek közül csak egy-kettő is bőven elegendő ahhoz (nemhogy ennyi!), hogy a közönség elkerülje a mozikat, midőn a kritikusok jó előre élesre fent késeikkel esnek neki a régóta várt könnyű prédának. A forgatókönyv sorozatos újraírása, nagy médiafigyelemmel kísért nézeteltérés Pitt és a rendező között, a premier időpontjának halogatása, hosszadalmas pótforgatások, teljesen felesleges 3D-s posztkonvertálás (tényleg az, ne költsetek a drágább mozijegyre!), a film eredetileg tervezett végének egy az egyben történő lecserélése – méretes szögek egy több millió dolláros celluloid-koporsóban. Ez a koporsó viszont ezúttal eleven élőhalottat rejt.
Azt mindenki tudta, hogy Max Brooks kitűnő regényét nem lesz sétagalopp gyöngyvászonra adaptálni: a szerteágazó szóbeli beszámolók alapján rekonstruált zombi-apokalipszis krónikáját filmként egy az egyben legfeljebb diaszpórikus, beszélő fejes verzióban tudtam volna elképzelni, de ekkora műfaji dekonstrukció egyszerűen nem jöhetett létre. Forster és Pitt csörtéje is épp arról szólt, hogy a rendező az alapanyag hangvételéhez és mondanivalójához hívebb darabot akart, míg a stúdió, valamint a produceri feladatokat is ellátó sztár jóval inkább egy könnyedebb, leegyszerűsített, közönségbarát végeredmény felé húzott. Így lett a dokumentarista igényű könyv adaptációjának egyetlen jól behatárolható, azonosulásra alkalmas főszereplője (Gerry Lane, egykori ENSZ-alkalmazott) és kis családja bevonásával masszív érzelmi centruma (még ha felettébb közhelyes is), és így lett a filmnek szépen lassan egyre kevesebb köze a könyvhöz.
Továbbá így sütötték a Z világháborúra (ezer ördög és pokol!) a PG-13 korhatár besorolás gyűlölt billogját.
Azonban mindez – vagyis a vértelen zombihorror ténye – csak jóval a játékidő felén túl kezdett zavarni, ám akkor sem oly mértékben, mint ahogy vártam volna. Mert Forster nagyszerűen komponálja meg a járvány kitörését, a kézikamerás szemcsésség így a Lane-famíliával együtt egyből a zűrzavaros események közepébe katapultál minket. Ugyan az élőhalottak már a televízió képernyőjén is hódítanak, és az ingadozó minőségű The Walking Deadben meglehetősen magas az egy percre eső széttrancsírozott fejek száma, a Z világháború hektikusra vágott felütéséből egyáltalán nem hiányzott a premier plánban mutatott gore, mivel így is csorbítatlanul át lehetett érezni a terrort, rettegést és halálos zavarodottságot, ami a vásznon lévőket fenyegette. A sprintelő, mohó hangyarajként viselkedő zombik rémisztő, izomrángásos mozgása és villámgyors metamorfózisa önmagukban elegendőek voltak ahhoz, hogy a szépen kivitelezett philadelphiai menekülés klausztrofobikus képsorai, vagy a későbbi dél-koreai éjszakai intermezzo is emlékezetesek és félelmetesek maradhassanak.
Némileg Soderbergh Fertőzését felidézve, Pitt protagonistájának a halálos betegség forrásának és ezzel együtt a lehetséges ellenszer felkutatása a feladata, az élőhalott-dömping így inkább világméretű járványként exponálódik (a konklúzió is ezt a vírus-tematikát erősíti), érdekes globális rétegekkel gazdagítva a legtöbbször lokálisan, elszigetelten lejátszódó zombi-konfliktusokat. Később, a jeruzsálemi szekvencia féktelen káosza közepette – mely minden kétséget kizáróan gyönyörűen vérfagyasztó, nagyszabású élőhalott-ostromot tár a szemünk elé – azonban már kitapintható lett az a verejtékes küszködés, ami az erőszakról és a trancsírról való állandó elvágás miatt gúzsba kötötte a készítők kezét. És ha már kéz: épp egy amputálás-szcénáról beszélünk, amiről kézből rögzített felvétel lévén még csak nem is elvágnak – ahogy azt több-kevesebb sikerrel tette például Christopher Nolan a szintén vértelen A sötét lovagban és A sötét lovag – Felemelkedésben, vagy Forster is a nagyobb tömegjeleneteknél –, hanem szó szerint elrántják a kamerát a szóban forgó testrészről!
Az erőszak képkivágaton túlra való száműzése sokszor valóban hatásosabb a puszta láttatásnál, ám egyes esetekben nem lehet megúszni a megmutatást – most sem lehetett. És ugyanez történik egy hasonlóan kisléptékű pillanatban is (értsd: mozgalmasabb esetekben egyáltalán nem volt zavaró ez a korhatár mizéria), mikor Gerry egy feszítővassal rögtön két zombit intéz el, igen alaposan. Ahogy sok ilyen zsánerű filmben láthattuk, és miként a Haláli hullák hajnalában oly zseniálisan ki is figurázták, többször lecsap a már földön fetrengő élőhalottak fejére, a szerencsétlen rendező pedig kínosan nem tudja épkézláb módon felsnittelni és -plánozni a kihalt folyosón játszódó jelenetet. Hol egy nagyon megdöntött alsó kameraállás, hol egy nagytotál, hol egy Pitt-közeli, hol ismét egy távoli beállítás. A zombi pedig sehol. Megmosolyogtató. (És akkor még a veszettül mókás, ám minden bizonnyal az utóbbi idők legpofátlanabb product placement-jét nem is említettem…)
A Z világháború jobb pillanataiban – és a repülőgépen játszódó pár perc is közéjük tartozik – nagyon is tisztességes és nyomasztó atmoszférájú zombifilm, a rosszabbakban azonban könyörtelenül kitüremkednek azok a sajátosságok (plöttyedt, nyitva hagyott lezárás, kevés valódi karaktermomentum, elmismásolt figurák, kiszámíthatóság és a mindig rosszkor megcsörrenő mobiltelefon), amik a "tömegfilmesítési" folyamat során torzították ilyenre az alapvetően sokkal komplexebb, borúlátó és társadalomkritikus alapanyagot. Azt azonban egy pillanatig se felejtsük el, hogy ennek az opusnak az Álomgyár törvényei szerint még csak a moziteremig sem szabadott volna elkúsznia! Mindezek ellenére már készül hozzá a folytatás is, miután a filmre özönlő publikum számára is nyilvánvalóvá vált, hogy nem arról totális kritikai katasztrófáról van szó, amit mindenki vizionált. Nyári zombi-blockbuster. Ilyet sem láttunk még.
