Karambol a lenini úton, avagy kis úttörők, nagy elvtársak, kis tanárnők, nagy balekok...
A megújulni vágyó magyar film egyik újabb tehetsége, mondanom sem kell talán, abból a már-már legendássá váló, de mindenképpen igen jól menedzselt Simó-osztályból került ki, - kár, hogy a tanítványok sikerét a Tanár Úr már nem érhette meg!- ahonnan Hajdú Szabolcs (Macerás ügyek), Török Feri (Moszkva tér), vagy éppen Pálfi György (Hukkle). Erdélyi Dániel Előre! című filmjének legközelebbi padtársa Török Feri Moszkva tere az eddig debütált Simó-nebulók közül, mivel Hajdú artisztikusabb, öntörvényű törekvései, valamint Pálfi sajátos és érzékletes kísérletei másfelé vezetnek, míg Török, és most már Erdélyi is, a hagyományosabb, laza, sztorizós filmezést választották.
De Töröknél nincs, vagy csak érintőlegesen és áttételesen van szó politikáról, emlékszünk, ugye: -Ki a pöcs az a Nagy Imre?-, addig Erdélyi filmjét vastagon belengi az átkos közelmúlt áporodott és nejlondzsörzébe pállott illata. Az immár tizennyolc év távlatából már kedvesnek tűnő történet egy gyerekkori barátság történetét meséli el fiatalos bájjal, tehetségesen. Zoli és Miki ötödik osztályos tanulók jó barátok, még a padban is egymás mellett ülnek. Közösen eszelik ki kiskamaszos csínytevéseiket, becsületükre legyen írva, a balhét is közösen viszik el. Amikor Miki szellent az órán, Zoli vallja be e bűzös tettet; rejtekhelyük titkát senkivel sem osztják meg, a szülői tiltás ellenére együtt lógnak el zombifilmet nézni haverjukhoz, akinek szülei a napokban seftelték az új videomagnót. Egyszóval, hatalmasabbnál hatalmasabb balhék, az igazi baj azonban nem ez. Miki apja hatalmas ember, párttitkár, míg Zolié csenevész értelmiségi, aki munkaidejében szamizdatokat másol, röplapokat terjeszt, már az elhárítás is, valódi Nagy Testvérként, figyeli őt. Mindenki tud mindent a másikról, a szigorú szülők természetesen tiltják egymástól a két fiút. Szökést tervelnek ki: várja őket a jó meleg Afrika! Csinos osztályfőnöknőjük azonban felhívja magára a két apa figyelmét, és a szálak egyre veszélyesebben bonyolódnak össze.
Az összebonyolódott szálakat, a forgatókönyvet is jegyző Erdélyi tehetségesen, ügyesen bogozgatja, arról nem ő tehet, hogy az igazi tutiságot ő sem tudja - tán nem is akarja- a múlt rendszerről elmondani, ez, valószínűleg elmondhatatlan, még pár tíz évig. Sikerül viszont hiteles környezetet teremtenie, jók a ruhák, a tárgyak, az akkortájt divatos szófordulatok, a zeneválasztása viszont pocsék. Korabeli Bikini és KFT számok modern, számítógépes feldolgozása annyira fantáziátlan, hogy fáj. Egy Ötvös Csöpi-moziba sem menne el már, és egyébként is, annyiszor hallottuk már azt az unalmas elektromos dobhangot, hogy nyugodtan el is lehetne felejteni. Egyébként a legtöbb magyar film szerény közönségsikerének az a legnagyobb oka, hogy rossz, gyenge a zenéje, legyen az kísérőzene vagy akármilyen betétdal. Ettől eltekintve azonban könnyed, nosztalgiázós, szórakoztató kis filmet láthatunk, kedves poénokkal, a csinos Marozsán Erikával, szende, ám csábító tanárnőként, Gáspár Sándorral, a tahó párttitkárként, de kaptak egy-egy mondatot olyan "nagy öregek" is, mint Garas Dezső, Bodrogi Gyula, vagy Hollósi Frigyes. Az általam ismeretlen Váta Lóránd Zoli apjaként annyira civil, hogy szerepeltetése friss lendületet, hitelességet ad a filmnek. Pohárnok Gergely biztos fényképezése dicsérendő, folytatja a magyar operatőr-iskola nemes hagyományait. Az Előre! című film sikere nem kétséges, ahogy a rendező is, a közönség is biztosan emlékszik az általános iskolás évekre, egy kis nosztalgiáért még talán mindenki elmegy a szomszéd moziba. Akik 84-ben voltak ötödikesek, azok most épp 28 körül tartanak. Ők a legtöbbet moziba járó korosztály, így hát: Előre!
