A héten a moziba került remake kapcsán emlékezünk meg a valaha készült legjobb westernek egyikéről, ami természetesen maga is egy remake, és akár pocsék is lehetett volna.
A héten került a mozikba az Antoine Fuqua rendezte új A hét mesterlövész, ami, bármennyire is nagy volt a várakozás a remek szereplőgárda okán, csak közepesre sikerült. Azt talán kevesen tudják, hogy az „eredeti”, 1960-as A hét mesterlövész maga is remake, Akira Kuroszava csodálatos A hét szamurájának amerikai verziója. Az már akkor is gyakran előfordult, hogy egy sikeres történetet a jogokat birtokló stúdió pár évtized után leporolta és újragyártotta – gyakorlatilag ez történt most is -, az viszont szokatlan újdonság volt, hogy egy külföldi munkát dolgozzanak át amerikaira. Pedig pontosan ez történt, amikor a társproducer Lou Morheim megvásárolta a forgatókönyv megfilmesítési jogait – potom 250 dollárért. Nem 2500, hanem 250 dollárért, ami átszámítva mai „pénzre” is alig 8000 dollár.
A jogok megvoltak, de ettől a végeredmény még pocsék is lehetett volna. A filmet ugyanis összecsapták, mivel közelgett a nagy hollywoodi színészsztrájk, ezért villámgyorsan kellett lezavarni a szereplőválogatást. A színészek gyakorlatilag egymást ajánlották be, a főszereplő Yul Brynner vitte be a produkcióba az akkor még ismeretlen későbbi nagy sztárt, Steve McQueent – bár ezt a döntését később keserűen megbánta, James Coburn pedig Robert Vaughnt ajánlotta be, és a mexikói parasztlegény Chico szerepét egy német színészre, Horst Buchholzra osztották. Az sem bizonyult jó döntésnek, hogy a filmet eredeti helyszínen, Mexikóban forgatták – az új verzió már a vadnyugaton játszódik -, ahol gyanakodva fogadták a stábot, és kapásból egy cenzort ültettek a nyakukba.
Az illető dolga az volt, hogy ott a helyszínen mindent megvétózzon, ami esetleg rossz fényben tüntethette fel az országot. Ezért hordanak a földeken güriző parasztok makulátlanul tiszta fehér ruhát, és ezért kellett vagy tucatnyi alkalommal átírni a forgatókönyvet. Ebből is gond lett, a szkriptet eredetileg jegyző Walter Newman nem volt hajlandó Mexikóba utazni, így egy másik írót, William Robertsont kérték fel a javításokra, erre Newman halálra sértődött, és levetette a nevét a stáblistáról. A színészek sem jöttek ki egymással, amiért elsősorban Steve McQueen volt a hibás: ő ugyanis mindent megtett, hogy Brynnerrel közös jeleneteikben magára vonja a figyelmet, a kalapját babrálta vagy a lova sörényét, ide-oda hajlongott, és Brynner külön embert foglalkoztatott, hogy feljegyezze ezeket a kihágásokat. Ők ketten csak életük végén békültek ki, szó szerint McQueen halálos ágyán, a „rosszaság” a többiekre is átragadt, hamar megtanulták, hogy pár fintorral ellophatnak egy-egy jelenetet a másiktól, és John Sturges rendező alig tudott rendet tartani közöttük.
Mindezek a nehézségek azonban mára csak anekdotaként maradtak fenn, a film pedig egy mestermű lett. Bár bemutatásakor A hét mesterlövész vegyes kritikákat kapott, a rendező számára legfontosabb „kritikus”, Kuroszava odavolt a filmért, és hálája jeléül egy szamurájkardot küldött Sturgesnek. Ehhez persze kellett Sturges zsenialitása, a nagyszerű szerepgárda – Brynner és McQueen párosa talán pont a köztük lévő feszültség miatt működött – és hét, alig pár vonással megrajzolt, mégis remekül felépített karakter és egy csodásan megkoreografált történet, ami a megfelelő pontokon hűen követte a japán eredetit, de ha kellett, mert eltérni attól. És persze kellett Elmer Bernstein elképesztő filmzenéje – akinek együttesében ott zongorázott egy későbbi zseniális zeneszerző, John Williams.
A film lassan, de biztosan vált klasszikussá, miközben három teljesen felejthető folytatás készült hozzá, és sajnos az új remake sem ütötte meg az eredeti szintjét, de eggyel több okot ad arra, hogy újra megnézzük a már 56 éves, de egy pillanatra sem elévült fantasztikus westernt.
