Furcsa országimázsközpontok működhetnek Skandináviában; minden létező irodalmi és filmes eszközt megragadnak, hogy önmagukat ellenszenves, szadista, perverzióra és agresszióra egyaránt hajlamos népségnek mutassák be - e (nyilván a külföldi munkavállalók elrettentését célzó) vonulatot erősíti az igaz történeten (na persze!) alapuló Ördögsziget is, ahol szerencsétlen 11-18 éves fiúkba próbálják beleverni a jó modort, pontosabban a testi-lelki terror néma és alázatos tűrését.
Bastøy sziget / ott mindig hideg van / csak fúj a szél / a fjordok felől unottan − dalolhatná Kern András a szörnyű norvég tél és a még szörnyűbb javítóintézeti lét kapcsolatáról. Helyette ott van Stellan Skarsgård, kinél szúrósabb tekintetet senki sem tud produkálni az Oslo- Los Angeles-tengelyen, mint - mondanunk sem kell - kegyetlen igazgató. Ám ténykedése ki is merül a hűvös jelenlétben, amit olyan, a szája sarkából odavetett mondatokkal dob fel, mint "itt majd megtanulja, mi az a rend", vagy "addig maradsz, amíg nem válsz alázatos keresztény fiúvá" és hasonlók. Pedig jobban tenné, ha odafigyelne a rábízott fiatalokra, mielőtt azok fellázadnak az embertelen körülmények ellen, hogy átvegyék a sziget irányítását. Persze nem skandináv (jelen esetben norvég) filmmel állnánk szemben, ha a dolgok nem a lehető legsötétebb vég felé haladnának, ami a szereplők nem elhanyagolható részének egyenlő az erőszakos vagy a fagyhalállal, s nekünk meg azon - mérsékelten hiteles - tétel újabb megerősítésével, hogy ők ott, északon, igazi állatok.
