Sokan gondolták úgy, hogy a Tajtékos napok című regényt lehetetlen valamire való módon vászonra vinni. Michel Gondry most bebizonyította, hogy tévedtek. Boris Vian imádnivaló, kegyetlen és fura regényéből imádnivaló, kegyetlen és fura film született.
Az alaptörténet tulajdonképpen egyszerű: a fiatal és jól szituált Colin szerelmes akar lenni. Rövid keresgélés után találkozik a bájos és csinos Chloéval, és teljesül a vágya, az lesz. A boldogság házasságig fajul, és ha lehetséges, ezután talán még boldogabban élnek egészen addig, amíg egy szerencsétlen napon minden megváltozik. Valóban szimpla sztori, a körítés azonban közelről sem az. Hőseink csapból fogják az angolnákat ebédre, egyik napról a másikra lótuszvirág nőhet az ember tüdejében, a fegyvercsöveket pedig az emberi test által termelt hő segítségével „költik ki” a férfiak fémmagokból. Ám ez a világ furcsa szabályai ellenére valahol mégis hasonló a hétköznapi értelemben vett sajátunkhoz, sőt, folyamatosan reflektál arra, és épp olyan szomorú, rút, sőt groteszk fordulatokat is vehet lakóinak sorsa, mint abban.
Gondry megcsinálta a kvázi lehetetlent. Nemcsak a regény hangulatát sikerült átemelnie, hanem annak sajátos vizuális világát is hitelesen vitte filmre. (Ezt pedig a korábbi próbálkozók - hiszen nem az első megfilmesítési kísérletről van szó - nem mondhatják el magukról.) Ráadásul mindezt úgy, hogy nem steril módon, "mondatról mondatra", mégis hűen követi az alapul szolgáló műben leírtakat. Ez egyben azt is jelenti, hogy ez a meghökkentő animációkkal és díszletekkel jócskán kibélelt film az önkényesség csapdáját messze elkerüli. Ezen túlmenően pedig dramaturgiailag is remekül működik, ami figyelembe véve a kötet sajátosságait nem kis teljesítmény. Nem túlzás azt állítani, hogy a Tajtékos napok, a többek között Björk klipjeinek egy jelentős részét, Az álom tudományát és az Egy makulátlan elme örök ragyogását is rendező Gondry eddigi karrierjének csúcsát jelenti.
Az infantilis vizuális orgiához nemzetközi szinten is jól ismert franca színészeket sikerült megnyerni. A Chloét alakító Audrey Tautou-t senkinek nem kell bemutatni. A színésznő annak ellenére jó döntésnek bizonyult, hogy egy kicsit át kellet szabni a karaktert az ő alakjára és korára. Az, hogy ő játssza a női főszerepet egyben azzal is jár, hogy a film első felére jellemző sajátos fantáziákból kikevert vidám vattacukor-hangulatnál elkerülhetetlen, hogy egy villanásra legalább eszünkbe ne jusson Amelie, még akkor is, ha jelen film és szerep ugyanolyan gyorsan el is hessegeti a képet. Talán még ennél is nagyobb elrugaszkodás volt a könyvtől a hatalmas sikert elért Életrevalók sztárjára, Omar Sy-re osztani Nicolas, a szakács szerepét. Sy azonban tobzódik a szerepben, akárcsak a Colint alakító Romain Duris, aki partnereihez képest egy konvencionálisabb, ám nem kevésbé szerencsés választás volt.
Kultregény, amit méltó módon filmesítettek meg. Akinek tetszett a könyv, minden bizonnyal vevő lesz a filmre is. Ezen túl azonban a Tajtékos napok című film valószínűleg meg fogja osztani a közönséget. A popcorn mozik szigorúan elkötelezett híveinek nem ajánljuk. Mindenki másnak, kiváltképp azoknak akik szeretnek kísérletezni, nagyon!
Értékelés: 8/10
