Kovács István független filmes Szűzijáték című filmjét a legnézettebb magyar független filmként szokás emlegetni, az abszurd komédiát 2006. novemberi bemutatója óta 11 város 18 mozijában vetítették sikerrel. Az összesen 150000 forintból, tehát egy átlagos tanári havi bruttóból forgatott film, amely bár magán hordozta a készítők tapasztalatlanságából adódó amatőr bájt, egyáltalán nem teljesített rosszabbul, mint sok professzionális körülmények között, közpénzekből megtámogatott, ennél ezerszer (!) nagyobb büdzséből leforgatott és forgalmazott magyar játékfilm. De ezen gondolkozzon csak az, aki a pénzeket osztja...

Kovács, e sikeren felbuzdulva nem adta fel - sőt kapott/választott egy előnevet is: immár Nyíri Kovács Istvánként kell jegyeznünk őt, nem összekeverendő őt a kiváló sportdiplomata ex-bunyóssal - és elkészítette újabb játékfilmjét, amely a Rövid, de kemény... (életem) provokatív címet viseli. Ez már azonban nem szűzi játék, egy második egészestés filmjét bemutató rendezőnek már otthonosan kell mozognia olyan szakmai kérdések között, mint színészvezetés, cselekménybonyolítás, illik figyelmet fordítania a mű kivitelézésére. Egyáltalán, aki már második filmjét viszi ki a piacra, terméket állít elő, amelynek esetleges sutaságait már nem lehet elütni a diákos bájjal. A vásárló, jelen esetben a mozira jegyet váltó néző joggal várhat el a pénzéért minőséget.

E tekintetben Nyíri Kovács második filmjével kapcsolatosan rövid, de kemény a bírálat: az első filmhez képest alig tapasztalható előrelépés. Ez persze még nem jelenti azt, hogy rossz a film, csupán a rendező nem mozdult előre a pályáján, amely elsősorban az ezt követő filmjeire vet baljós árnyékot, "a priori". A mérleg másik serpenyőjében a még mindig nevetségesen alacsony költségvetés szerénykedik, amely azonban már az előző négyszeresére duzzadt. Ez sem több azonban egy közepes motorkerékpár áránál. Tudomásom szerint, még mindig nincs a filmben közpénz, így akár legyinthetnénk: azt kezd Nyíri Kovács a pénzével, amit akar. A mi dolgunk azonban a nézők idejének értelmes beosztásában való segítségnyújtás, így piszkálgatjuk még egy kicsit a Rövid, de velős...-et.

A film legnagyobb erőssége a sztori a Szűzijátéknál már megismert groteszk, néha már az abszurdba hajló hangvétele. Nagy hagyományai vannak az efféle görbetükörben magunkat élveboncoló aspektusnak a magyar filmben, legutóbb például a szintén ifjú, de a filmkészítés professzionális oldalán induló Gigor Attila keltett nagy feltűnést a 39. Filmszemlén, A nyomozó című hasonló hangulatú filmjével. Nyíri Kovács (ismét) egy fiatalembert mutat meg nézőinek, akinek egy jósnő megjósolja: ha szűk határidőn belül nem nemz gyermeket, brutális halálba fordul élete. Irodalmi ambíciókat tápláló hősünk eszeveszett ámokfutásba kezd, hogy találjon egy olyan nőt aki hajlandó anyja lenni leendő gyermeküknek. A vígjátéki alapot az adja, hogy hősünk nem az a kifejezett élet napfényes oldalán dagonyázó "élet császára", persze azoknak nem is gond a gyereknemzés, hiszen pénzért mindig van nőjük is - erről többfejezetes prezentációt is nyújt hősünknek "winner" barátja - így azonban neki még a kifejezetten férfiak szórakoztatására szakosodott hölgyekkel való üzletkötés is problematikus. Arról nem is szólva, hogy több egybehangzó állítás szerint rövid. De legalább kemény, derül ki a film végére, mintegy felsejlő hajnalként hősünk életére és művészi pályájára egyaránt.

Személyes kedvencem Dióssi "Dió" Gábor újra kulcsszerepben rázza ősz fürtjeit, tény, nem egy "nikolzon", de szürreális hangjával és metafizikus figurájával önmagában képes elszakítani a filmet a valóság naturalisztikus rögeitől. Apró, de fontos szerepben itt van ismét Scherer Pepe is, aki ezúttal Gazsó Györggyel alkot párost, méghozzá nem hétköznapit, kultur-terroristák ők. Nem amatőr a főszereplő fiút alakító kicsit nervőz Ruszina Szabolcs (aki eszméletlenül hasonlít a fiatal Bán Jánosra, persze, hogy erre e filmben is keményen "rá van játszva"), valamint partnere, a kívánós-kívánatos Fazakas Júlia sem, jelenlétük üde, friss színeket csempész a vászonra.

Nem rajtuk múlik, hogy mégsem jó a film. Nem is a sztorin, mely persze lehetett volna fordulatosabb, illetve, ahol csavarodott egyet, ott csavarodhatott volna természetesebb irányba is, attól még lehet groteszk, ami groteszk. Viszont nagyon profin megírt, minden pillanatában érdekfeszítő és lendületes dialógusok kellettek volna egy olyan filmbe, amelynek látványvilága, nyilván anyagi okokból, igen szegényes. Soha nem szabad szem elől téveszteni, a film elsősorban képekből áll. Ezek megalkotásához, hogy minden kellő dolog "bele legyen pakolva", pénz kell. Nyíri Kovács Istvánnak, bármennyire szimpatikus az az út, melyet választott, várnia kellett volna második próbálkozásával, míg összejön annyi pénz, amiből el lehet készíteni egy tisztességesen kivitelezett filmet. Ennyit talán megérdemelt volna az a baráti körön kívül lévő egyszerű mozinéző, aki a mozijegyet megveszi.