Európai akciófilmek nélkül lehet élni, de Luc Besson azért van, hogy ne legyen muszáj. A Taxi forgatókönyvét írta ő, meg befűzte a tengernyi szponzort, akik, mi tagadás, rosszabb helyre is rakhatták volna azt a pénzt. Még ha nem is olyan kult, mint amilyennek a túlcsorduló lazaságú szövegeket hallva gondolnánk, hogy szánták, és a Ponyvaregény főcímzenéjétől sem feltétlenül lett inkább az.
A film érdemi része a karikatúraszerű német mercis banda feltűnésével kezdődik, akiket, miután, úgymond, lerohanták Európa arra érdemes bankjait, természetesen a balfék franciáknak, köztük a Tom és Jerry módjára összeillő főszereplőknek kellene megállítani. A sok szakállas poén közül a nacionalista vonalat követők ülnek csak igazán, néhány már a trash határát súrolja, például mikor az egyik képregénynémet a Renault-ra célozva azt recsegi: "Nincs benne elég Kraft!" Az efféle filmekben kötelezően előforduló sztereotípiákra mindenki jó érzékkel rájátszik egy kicsit, a rendőr anyukája figurának köszönhetően még egy-két almodóvari pillanat is becsúszik. Egyébként meg autós üldözés orrvérzésig, inkább poénokra, mint feszültségre kihegyezve. A zenéket mindenesetre eltalálták, és végül is az a Ponyvaregény-zene is klappolna, csak hát a tisztelet. Bár az is igaz, hogy amit az amerikaiak plágiumnak, a franciák hommage-nak, azaz tiszteletadásnak neveznek.
Mivel a szinkrontól már sikerült elszoknunk, a krimisorozat-jelleg végig megmarad, ám ettől függetlenül az ilyen filmeknél nem is árt, ha van. Még jó, hogy szinkronizálásban egyébként világklasszisok vagyunk. Kraft meg minden.
