Nemrégiben a napilapok a színes hírek között tudósítottak egy magyar fiatalemberről, aki éppen egy iszonyú magas hegycsúcsot készült meghódítani több társával valahol a Himalájában, amikor észrevették, egy korábbi csúcshódító siklóernyővel szándékozott a visszautat megtenni, ám szerencsétlenül egy szakadékba zuhant. Szorult helyzetben mutatkozik meg igazán az ember nagysága, vagy éppen gyarlósága. Jelen esetben többen voltak, akik embertársuk megsegítése helyett a csúcs meghódítására indultak, míg mások feladván céljukat, aminek előkészítésére több évet szántak, kimenekítették a halál torkából társukat. A csúcsot viszont azok hódították meg, akik őt cserbenhagyták. A sors fintora, hogy a csúcshódítás és az életmentés híre egymás mellett szerepelt a rovatban.
Michael Haneke Farkasok ideje című filmje is szorult helyzetbe kerülő emberekről szól, bár ez esetben a helyzet, ha lehet a tragikumot fokozni, jóval súlyosabb, mint az elébb említett hír esetében. Valahol, mindegy hol, talán éppen itt, Európában valami szörnyű dolog történt, atomkatasztrófa, járvány, terrorcselekmény, a film és Haneke szempontjából mindegy, mi. A hangsúly a valami szörnyűn van, ami az ismerős vidéket lakó embereket menekülésre készteti. Ezek az emberek teljességgel átlagosak, egy világmegváltó hős sincs közöttük, anyák síró gyermekekkel, férjek hisztérikus feleségekkel, öregemberek haldokló öregasszonyokkal, magányosan portyázó kamaszokkal, mindennel seftelő ügyeskedőkkel. Egy közös van bennük, mindenki mihamarabb szeretné elhagyni azt az első látásra teljesen békés, de ahogyan a szavaikból kiderül, fertőzött környéket. Benzin, ivóvíz, élelem alig van, a telekommunikáció csak hírfoszlányokat közvetít. A kiutat egyetlenegy vasúti sínpár jelenti, ám azon már hetek óta nem láttak vonatot. A fogyasztói társadalom fétisei, a pénz, az ékszerek, a luxuscikkek értéküket vesztik, az ivóvízért, élelemért viszont a szó szoros értelmében ölnek az emberek. Ember embernek farkasává válik, eljött "...farkas ideje, Mielőtt a világ elsüllyed, Senki sem menekülhet".
Az iménti idézet a XIII. századi Edda-saga egyik könyvéből, a világ vége előtti időszakot leíró Ragmarök-ből (Istenek alkonya) való, erre utal a film címe is.
A Farkasok ideje a feleslegek felhalmozására építő fogyasztói világ-vége előtti időszak látomása. A kultúr- és filmtörténet tele van hasonló világvége, post-war dream, és egyéb civilizáció utáni lidércnyomásos lázálommal. A Biblia-béli Jelenések Könyvétől húzhatjuk az idáig tartó hosszú ívet, ám biztos, hogy még a csúcsponton nem vagyunk túl. Épp ezért Haneke legnagyobb erénye, hogy nem bocsátkozik klisék alkalmazásába, filmje dicséretesen egyszerű, sallang- és közhelymentes, épp ezért döbbenetesen valószerű is. A táj, a film nagy részében díszletül szolgáló vasútállomás a magtárral annyira banális, hogy akár az esti híradóból sem lógna ki. A világ vége elöl menekülő embereket a legtöbb individuális jegyeiktől megfosztott, szándékoltan átlagos színészek játszzák, nyilván a rendező komoly színházi tapasztalataiból fakadóan hibátlan színészvezetéssel, alaposan bepróbáltan, tűélesen.
Komoly színészegyéniségek, mint Isabelle Huppert, Patrice Chéreau, Beatrice Dalle egy apró "színészi" gesztussal sem lógnak ki az ismeretlen, vélhetően amatőr, de velőtrázóan hitelesen játszó szereplők tömegéből, én magam nagyon régen nem láttam ehhez foghatóan hiteles játékot "profi" színészektől. Haneke filmje alaposan végiggondolt alkotás, mentes bármilyen didaktikus magyarázattól, nem kínál kiutat szereplőinek, csupán halványan felvillant valami metafizikus reménysugarat, a tűzben táncoló Igazak szájról szájra terjedő, mesés legendájával, és akiknek a film katartikus fináléjában is komoly szerep jut. Haneke e filmmel is bizonyítja, hogy alkotótevékenységében nehéz utat, Andrej Tarkovszkij és Tarr Béla útját járja, filozófikus, bölcselő filmes, aki ebből a szempontból nehezebb környezetben, a piaci törvényszerűségek szerint működő filmiparban teljesíti azt. Becsüljük!
