A legtöbb nő imádta a Szex és New Yorkot, így feltehetően nagyon várta a moziverziót is. Sajnos a csalódás borítékolva volt, mégha reménykedtünk is, hogy ami 30 percben sziporkázó és velős, az több mint két órában, nem lesz közhelyes és dagályos.
A szívem szakad meg. Csak azért, mert az amerikaiak nem bírják ki egy látványos hepiend nélkül... Ez a film ugyanis nem szól másról, mint a lássuk-Carrie-t-férjez-menni-Mr.-Bighez igény kielégítéséről. Nem hiszem, hogy nagy titokról lebbentem fel a fátylat, ha elmondom, hogy ezen igény kielégül, és még szép, hogy ez minden nőt - engem is beleértve - a legnagyobb elégedettséggel tölt el. De mi van még? Nem sok minden. Vegyük sorjában. Sztori pédául csak nyomokban. A gondolatfoszlányok sorozattá dagasztása nem hogy bajos, hanem egyenesen üdítő, de egy film esetében a történet hiánya már komoly probléma. Van helyette időről időre felbukkanó divatbemutató ? de kérdem én, ki a fenét érdekel ez. Hőseink, akikkel egykor közösséget tudtam érezni, már csak riasztó képét adják annak, ahol azért majd ötvenévesen már nem szeretnék tartani.
Hogy mi lehet az oka ennek a mellélövésnek? Azt hiszem - ez most rosszul fog esni, lányok -, a forgatókönyvíró személyében kell a választ keresni. A négy new yorki csajszi karakterét Candace Bushnell remekül megálmodta anno, az ő történeteit dolgozta át tévére Darren Starr. Ez utóbbi azonban a mozi forgatókönyvét már nem vállalta magára, visszadobta az előzőnek a feladatot. Lehet, hogy a könyvlapokon Candace a királynő, de a mozivásznon nem tudta megtartani azt a frissességet, amit Darren Starr férfiként a témába tudott vinni.
Sopánkodok kissé, de csoki helyett inkább egy korábbi résszel vígasztalódom.
