CSALÁDI HÁTTÉR, MEGHATÁROZÓ TALÁLKOZÁSOK

A kisvárosi, polgári Fellini család a fiát, Federicot a jogi pályára szánta. A fiú, a fiatalember a mama kényeztetését élvezte, az apa szigora elől elmenekült. A kisvárost eseménytelennek, unalmasnak tartotta. Érettségi után Firenzébe, Rómába ment továbbtanulni, a szülei által vágyott jogi egyetemre is beiratkozott. Azonban jobban vonzotta Róma, és az újságírás, a háború alatti, utáni pezsgés, változás megélése. Újságíró, képregény rajzoló, bolondos tárgyakat árusító kis üzlet tulajdonosa és eladója volt. Az életet fiatalos hévvel élte. Filmes, újságírói közegben mozgott, élvezte a nagyvárosi életet, a folytonos, feszültséggel teli, római, fővárosi jelenlétet. Riminiből elvágyódott, a fővárosi nyüzsgést élvezte. Élete végéig Rómában élt.

Két egész életre kiható, meghatározó élmény érte az 1940-es években: találkozott Giuletta Masinával és Roberto Rossellinivel.

Giuletta Masina művészettörténetet, régészetet tanult a római egyetem bölcsészkarán. Nagyon tehetséges régész volt, aki a Holt tengeri tekercsek kutató teamjében dolgozott, egyetemi doktori disszertációját írta ebből a témából. Az egyetemi színjátszókör legtehetségesebb tagjaként római értelmiségi körökben, mint tudós jelöltet, és mint színésznőt is nagyra értékelték. Az ösztöndíját filmes statisztálásért, és a rádió szappanoperáiban alakított kis szerepekért kapott tiszteletdíjakkal egészítette ki. Így ismerkedett meg Fellinivel. 1943-ban összeházasodtak. Az 50 házassági évfordulójukat 1993-ban még megünnepelték, majd ezután Fellini hamarosan meghalt, és néhány hónapra rá Masina is eltávozott az élők sorából.

Roberto Rossellinivel, a Mesterrel, tíz évig dolgozott együtt Fellini. A filmszakmához szükséges ismereteket tőle tanulta meg, miközben Rossellini filmjeinek a forgatókönyveit (pl. Paisa, 1946) írta. Minden filmes iskola, minden felsőfokú végzettség nélkül, a szakmában eltöltött tíz év után egyszercsak kedvet és lehetőséget kapott a filmrendezésre.

A RENDEZŐI PÁLYA INDULÁSA

A varieté fényei (1950) című filmet még együtt rendezi Alberto Lattuadaval. A filmre még nem jellemző a fellinis gondolkodásmód, epizodikus szerkesztés. A korszak stílusát átvéve, még neorealista alkotás. Egy epizódját kivéve, ami a későbbi munkásság szempontjából érdekes. A filmben Giuletta Masina egy jószívű, mindenkihez kedves utcalányt alakított. Ennek a lánynak a neve Cabiria. A figura, a jellem adva volt, hogy a későbbi Cabiria éjszakái (1956) című alkotás főszereplőjeként élje a saját élményekben gazdag életét.

A Fehér Sejk (1951) a képregények világába vezeti nézőit. Ezt a vígjátékot már egyedül rendezte Fellini. A képregény rajongó, vidéki fiatalasszony eljut a fővárosba a nászútján. Amikor megtudja, hogy a kedvenc képregénye hol készül, elszökik ifjú férjétől, hogy résztvegyen az imádott sorozata készítési folyamatában. A fiatalasszony rajongása az átélt élmények hatására csökken, rájön, hogy a férje által megbízható élet fontosabb neki minden csillogásnál, és sztárságnál.

A bikaborjak (1953) és a Szerelem a városban (1953, a Fellini által rendezett epizód címe: Házasságközvetítő iroda) már gazdagok a későbbi nagyfilmekben látható ötletekben. A bikaborjak főhősei a kisvárosi szépfiúk, léhűtők elvágynak a fővárosba. Unják a nem túl sok változatosságot nyújtó kisvárosi életet. Az öt fiú közül egy, Moraldo Rubini el is indul Rómába, hogy újságíró legyen. Ez a hős 1959-ben vissza is tér, mint az Édes élet főhőse. A bikaborjak a rendező fiatalságát, a szülővárosa hangulatát idézi, és alapjává válik az Amarcordnak (1973), és az Édes életnek is. A Házasságközvetítő iroda ugyancsak előkészítője az Édes életnek. A főhőse egy újságíró, aki úgy készül anyagot írni a házasságközvetítő irodáról, hogy kiadja magát társkereső fiatalembernek. Szívszorító, ahogy becsap egy mindáron férjhezmenni akaró fiatal lányt.

FELLINI SPIRITUÁLIS TRILÓGIÁJA

Az 1960-as években az új hullámok, a szerzői film divatja évtizedében a rendezők sorban készítik trilógiáikat. Három önálló filmalkotásban elemzik a háború után felnőtt fiatalok helykeresését, illúzióvesztését. A trilógiák közül a legismertebb a honfitárs Michelangelo Antonioni (Kaland 1960, Az éjszaka 1961, Napfogyatkozás 1962), a svéd Ingmar Bergman (Tükör által homályosan 1961, Úrvacsora 1962, Csend 1963) trilógiája.

Fellini spirituális trilógiája megelőzi ezeket a műveket, mert az 1950-es évek közepén készültek. Az Országúton (1954), a Csalók (1955), a Cabiria éjszakái (1956) a trilógia három filmje, az ember megválthatóságában való hitet mutatja be különböző környezetben különböző hősökkel. A bűn és a bűnhődés egyszerre jelenik meg ezekben az alkotásokban. Az Országútonban Gelsomina jósága megváltja Zampanot. A Csalók (néhol A szélhámosság címmel szerepel az alkotás) három főhőse végigszélhámoskodja Rómát. Majd a legöregebb, a leginkább romlottnak tűnő lelkében a jóság legyőzi a szélhámosságot, a rosszat.

FELLINI GYÓNÁSAI

A következő korszak, az 1960-as évek filmjei is trilógia, vagy tetralógiaként elemezhetők, hisz gyónás filmeknek tarthatjuk ezeket.

Fellini meggyónta:

hogyan vált szellemi értelemben züllötté, korábbi értékeinek árulójává, mint újságíró (Édes élet, 1959)

hogyan válik hipokritává, nevetségessé a kispolgári szemlélet a fogyasztói társadalomban (Boccacio 70 filmantológia epizódja: Doktor Antonio megkisértése 1960),

hogyan használ és manipulál mindenkit egy filmrendező a környezetében, hogy filmet készíthessen. Hogyan él az alkotóművész a valóságban és mi történik a fantáziájában. Mintha a valóságban csak áruló, szélhámos lenne, a hűség, a szeretet a fantázia világában valósul meg (8 és fél, 1962)

hogyan oldják meg a férjeik által elhanyagolt nők a magányukat, mit jelent a nők életében a szeretett férfihoz való hűség (Júlia és a szellemek, 1964).