A két mesterlövész egy férfiak hűtlenségéről szóló francia szkeccsfilm, amely merész témaválasztása okán akár ígéretesnek is tetszhet, azonban jobb belátni: az alkotási folyamatot beárnyékoló, pajtáskodó stábviszonyok miatt csak részben váltja be a hozzá fűzött reményeket.
A nehezen behatárolható célközönség miatt igencsak kockázatos vállalkozás a férfiak csalfaságáról mozgóképet, pláne rövidfilmek sorából összeálló szkeccsfilmet készíteni. Kizárólag a nemek oldaláról tekintve a problémát: egyrészt melyik hölgy nézegeti szívesen a javíthatatlan szoknyapecérek hódítás-sorozatát, másrészt melyik valamirevaló (hűtlen) férfinak van szüksége arra, hogy – az olajat a tűzre szállóigét realizálva – még a moziban is e családi tűzhely melegét időről-időre, jogosan-jogtalanul lohasztó konfliktuskörön szívja a fogát? Valószínűleg e kérdéseket az alkotógárda is feltette magának, ugyanis A két mesterlövész egy kompromisszumos megoldást mutat fel. A rövidfilmek mindegyikében a férfihősöket egyazon színészpáros, a francia nemzet két adonisza (Jean Dujardin és Gilles Lellouche) alakítja, egyszerre kiszolgálva a karizmatikus vágytárgyakra éhes női szemeket, illetve a példaképkereső „úriembereket”. A két mesterlövész tűzereje azonban még így sem bizonyul átütőnek: hiába tálalódik az erősebbik nem kódolt(?) ingatagsága jelentékeny problémaként, az egymást ellenpontozó komikus, illetve drámai kisfilmek összességében kioltják a szkeccsfilmben lappangó őszinteséget.
A két mesterlövész öt rövidfilmből áll, melyek közül az egyik két részre bontva mulatságosnak szánt keretbe foglalja a csalfaság-történeteket; a kisfilmek közti szüneteket pedig egy-egy inflagranti-helyzetre kihegyezett geg tölti ki. A szerkezet kétségtelenül ötletes, árnyoldalai azonban az erős hangulati ingadozásban megmutatkoznak. Bizonyos drámai darabok (például a céges csapatépítés során a félrelépés kudarcára kárhoztatott, vagy a szabados természetű bakfisba szerető, kapuzárási pánik küszöbén álló férjek esetei) a motivációk kitételével meglepetésre néminemű megértést is tanúsítanak a hűtlenség iránt. Ellenben a humoros „egypercesek”, vagy a homoerotikus csattanóra építő kerettörténet pusztán elbagatellizálja a farokkal vagy szívvel gondolkodás morális döntéshelyzetét. A két mesterlövész két legerősebb elemében azonban úgy forr össze az őszinteség életszerű következtetésekkel, illetve életrevaló tanulságokkal, hogy – a már felemlegetett darabokkal ellentétben – a nézői befogadást nem nehezíti meg kisebb-nagyobb szánalomérzet. A szenvedélytől leginkább fűtött kisfilmben egy házaspár mindkét (!) tagja kölcsönösen beszámol félrelépéseiről, míg a legszórakoztatóbb darab az anonim hűtlenek gyűlése kapcsán figurázza ki a nőcsábász mentalitást.
De utóbbi alkotás hiába kínálja magát az elmúlt hónapok leghumorosabb tízperceként, csírájában ugyanis tartalmazza A két mesterlövész egészét bénító buddy-szellemiséget. A szkeccsfilm elkészítése során olyan kebelbarátok dolgoztak karöltve, mint Jean Dujardin, Gilles Lellouche vagy Guillaume Canet. S ők hárman már az Apró kis hazugságok kapcsán megengedték maguknak, hogy filmforgatás címszó alatt együtt nyaraljanak. S bár a szkeccsfilm esetében kevésbé álszent az alkotói hozzáállásuk, közös jeleneteiket gyakorta pajtáskodó slendriánság hatja át. Így fordulhat elő, hogy A két mesterlövész igazi csattanóját A némafilmes friss Oscar-díjas sztárjának anális örömszerzése jelenti.
