Vannak nehezen megkerülhető premierek. Saját bőrömön tapasztaltam, amikor két hete a Harry Potter-sorozat új részét mutatták be Európa mozifőterén, a londoni Leicester Square-en.
Vagy tízezren tolongtak a Vörösmarty tér nagyságú területen, kivetítőkön nézve, ahogy az alkotók begurulnak autóikkal. A vakuk villogásait lángcsóvák próbálták felülmúlni, a kamaszsikolyt pedig a hangosbeszélő. Az ujjongás közepette egy ránézésre indiai származású rendőrnő állt mellém férfi kollégájával. Nehezen viselve a tömeg szorítását, már éppen megkönnyebbültem volna a közeg biztonságot nyújtó közelségétől, amikor a műsorközlő bemondta: "Üdvözöljük körünkben Harry Pottert, vagyis Daniel Radcliffe-et." E pillanatban ugyanis rendőrnőnk lába - feledve a szolgálatot - engedelmeskedett rajongói izmainak, és önkéntelenül megindult az egyik kivetítő felé. Vékony sikolya elárulta, mit olvas a yardon a kávészünetben. Végül a Soho felé meg lehetett kerülni a premiert, de a "36 órája állunk itt és várunk titeket" feliratú táblák, valamint a rendőrnő viselkedése óvatosságra int: alaposan meg kell válogatnom a szavaimat, ha Harry Potterről írok.
Ellenállva akár a karhatalom buzgó rajongásának, mégis megkockáztatok néhány kritikus megjegyzést. Harry Potter varázslótanonc története a végéhez közeledik. Ez nem remény: tény. A Halál ereklyéi az írónő, J. K. Rowling hétkötetes regénysorozatának utolsó darabja, ezt osztották a filmesek két részre. A komor látványvilágú, horrorelemeket tartalmazó epizódról azt gondolnánk, nem kimondottan a célközönség kamaszszemeinek való, ódivatú féltésünket azonban az élet felülírta. A két és fél órás játékidő viszont túl hosszú. Egy-két epizód valósággal fityeg, Harry Potter és Hermione magányos pillanatai például önmagukban is eposzi léptékűek. A mágikus egyhangúságból egy apró részlet emelkedik ki: a halál ereklyéinek meséje. Ez egy öt-hat perces animációs betét a filmben, mely különös képi világával, egyszerű fabulájával lenyűgöző alkotás. Ilyen monokróm szépséget utoljára egy magyar rajzfilmestől, az éppen az angol filmegyetemen tanuló Ducki Tomektől láthattunk (Életvonal, 2007).
Filmforgalmazók szerint két műfaj eladható igazán: az egyik a földhözragadt ábrázolás, a tévésorozatok világa, melyben a hétköznapjaira ismerhet a néző. A másik a fantázia tobzódása, amely teljesen elold ez előbbitől. Harry Potter elhelyezése nem különösebb kihívás ebben az elméletben. A két véglet között húzódik meg a valóság (realizmus). A valóság pedig az, hogy a mai tizenévesek jobban hozzá vannak szokva a sötét tónusokhoz. Sikoltó tinik és indiai rendőrnők: a gyerekek varázsütésre felnőttek.
