Sokaknak kellett meghalniuk M. Night Shyamalan Az esemény című filmjében, mire kiderült: a fák a tettesek. Idegborzoló zene indult, a kamera sejtelmesen ráközelített egy-két szélben hajladozó bükkre, nyárra, majd egy sztár rémült ábrázata töltötte be a vásznat, és egy elnéptelenedett főutca. A semmiről való filmkészítés terén Steven Soderbergh sosem merészkedett ily messzire, ő - mint mindenki (de tényleg mindenki) legjobb tanítványa - messzire nem szokott merészkedni, csak ide, az üzembiztos középszerig. Ott viszont, vetítsenek bármilyen hátteret is mögé, feszes és pörgő, kicsit ugyan túlbiztosított, de mutatós produkciókat szokott összehozni. Hogy miről is? Többnyire arról, hogy Steven Soderbergh ezt is tudja. E tudáson belül most elérkeztünk Shyamalan fáiig, ami Soderberghnél egy gyorsan (ámbár a játékidőt nézve nem elég gyorsan) terjedő vírus. Remek alkalom, hogy vészjósló zenére laborokban kutakodó tudósokat, rémült ábrázatú sztárokat és elnéptelenedett főutcákat lehessen mutogatni. Well, ladies and gentlemen, hát, így terjed a vírus, így meg a pánik, így reagál a központ, a köznép, az elnök, az elnök macskája, a takarító, a blogger és így tovább, Steven nem fárad. Kontinensek és nézőpontok sokasága váltja egymást, farzsebükből Oscart (de minimum egy Golden Globe-ot) villantó sztárok szemléltetik a rendszer működését, mint felszállás előtt a stewardess a mentőmellény használatát. Ha a mentőmellényről kell izgi, húsbavágó thrillert készíteni, Soderbergh lesz a mi emberünk. A végeredményről előre is elmondhatjuk: a szokott félmagas színvonal.
