Hatás és ellenhatás
Egy történet, melynek majd minden feldolgozása indulatokat ébreszt, és újra és újra szembesít azzal, amiről a keresztény kultúra mintegy kétezer éve szól, azzal, amit a keresztények a történelem legfontosabb eseményének tartanak. Passió. Ezúttal kíméletlenül véresen. Mel Gibson egy átszellemületlen, elanyagiasodott kor számára fordítja le a megváltás történetét. Az erőteljesen sokkoló előadásmód célja, hogy a fizikai fájdalom átérzését helyenként szinte dokumentumfilmszerű képekkel közvetítse, s ezáltal fokozza a szenvedővel való azonosulást, hozzásegítse a nézőt a sokat hallott történet mélyebb átgondolásához. A film Názáreti Jézus életének utolsó tizenkét óráját mutatja be.
"A passió"-t hívők és nem hívők milliói nézik világszerte. A katolikus egyház többnyire jól fogadja az eseményt, s a kereszt történetéhez való visszatérésben a hit megtisztulásának lehetőségét látja. A pozitív fogadtatás korántsem egyöntetű, a német püspöki kar s számos zsidó vallási vezető arra hívja fel a figyelmet, hogy a film hozzájárulhat az antiszemitizmus felerősödéséhez. Emellett "A passió"-t sokan támadják történelmi hiteltelenségre hivatkozva s azzal is, hogy jól jövedelmező horrorfilmet formált a keresztre feszítésből.
Kinek a bűnét?
Az 1965-ös II. Vatikáni Zsinat kimondja, Krisztus haláláért nem lehet felelőssé tenni a zsidókat, hiszen Krisztus azért jött a földre, hogy szenvedése árán megváltsa a világot bűneitől. Mel Gibson annak ellenére, hogy egy olyan "tradicionalista" katolikus irányzatot képvisel, mely elutasítja a II. Vatikáni Zsinat által bevezetett reformokat, számtalanszor nyilatkozza: "antiszemitának lenni nem keresztényi, és én sem vagyok az". Az antiszemitizmus vádját gyakran látatlanul hozzák fel a filmmel kapcsolatban. A filmet megnéző kritikusok pedig többnyire a zsidók kevéssé árnyalt ábrázolására hivatkoznak. A téma részletekbe menő megvitatása bizonyára - számos országhoz hasonlóan - nálunk is sokáig zajlik majd a médiákban.
Érthető az antiszemitizmus felerősödésétől tartók aggodalma, de a probléma nem annyira Mel Gibson világlátásából fakad, hanem a zsidó származású tanítványok által írt evangéliumok leírásaiból. "Az ő vére rajtunk, és a mi gyermekeinken". Ez a Máténál szereplő kijelentés (mely lehetséges, hogy utólagos betoldás a Bibliában) az antiszemita érvelés egyik gyakran idézett fordulata. (Gibson nem vágja ki a filmből, csak a feliratok közül törli a mondatot a heves tiltakozások hatására.) A zsidók felelősségvállalását hangsúlyozó mondaton kívül azonban számos utalás található a Bibliában arra, hogy Krisztus áldozata eleve elrendeltetett, és mindenki bűnének megváltásáért történik. Ésaiás próféta szavai is erre utalnak: "Bűneinkért sebesült meg, vétkeinkért rontották meg, békességünknek büntetése rajta volt, és az ő sebeivel gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint a juhok eltévelyedtünk, ki-ki a maga útjára tért: de az Úr mindnyájunk vétkét őreá vetette." (Ésaiás 53, 3-7) Az antiszemitizmus vádjának megvitatásakor mindig fel kell, hogy vetődjön a kérdés, hogy az, aki bűnbakkeresésre használja a megváltás történetét, valójában megértette-e Jézus tanítását.
Flesh - flash
"A passió" másik gyakran támadott vonása, hogy kíméletlenül átlépi a vallásos komfortérzet határát, amit nem mindenki tud tolerálni. "Úgy gondolom, megszoktuk azt, hogy csinos kis feszületeket látunk a falakon, miközben elfelejtjük azt, milyen valós történet kapcsolódik hozzájuk. Bár tudjuk, hogy Jézust megkorbácsolták, hogy cipelte a keresztet, hogy szegeket vertek a kéz és lábfejébe, de ritkán gondolunk arra, mit is jelent ez az eseménysor." - nyilatkozza Mel Gibson. A félszemű, végletekig roncsolt testű Jézus és a véres arcú Mária ábrázolása hihetetlenül sokkoló a tökéletességüket hangsúlyozó képi megjelenítésekhez szokott néző számára.
De vajon a Biblia mely sorai indították az alkotókat a passió ilyen módon való felelevenítésére?
A keresztény egyházak szóhasználatában a passió Krisztus szenvedését jelenti, illetve a szenvedés leírását a négy evangélistánál, Máténál, Márknál, Lukácsnál és Jánosnál. A forgatókönyvírók a négy evangéliumból többnyire a leginkább megegyező részeket igyekeztek kiválasztani. Az első ütés János szerint Jézust Annás, a főpap palotájában érte az első kihallgatás alkalmával: "Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók közül, a ki ott áll vala, arczul üté Jézust, mondván: így felelsz-é a főpapnak?" (János 18, 22). A kihallgatás végén pedig sokan neki támadnak: "És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orczáját elfedni, és őt öklözni és mondani néki: Prófétálj! A szolgák pedig arczul csapdossák vala őt." (Márk 14, 65) "némelyek pedig botokkal verék." (Máté 26, 67).
A töviskoronázás és a megostorozás jelenetét három evangéliumban olvashatjuk. Márk például így írja le: "Pilátus pedig eleget akarván tenni a sokaságnak, elbocsátá nékik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszítsék. A vitézek pedig elvivék őt az udvar belső részébe, a mi az őrház; és összehívák az egész csapatot. És bíborba öltözteték őt, és tövisből font koszorút tevének a fejére, és elkezdék őt köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya! És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala őt, és térdet hajtva tisztelik vala őt." (Márk 15, 15-19)
A leírások szerint Jézust kilenc órakor feszítették meg, és délután három órakor halt meg a kereszten. A Krisztus szenvedéséről szóló zsoltár így tudósít: "Mint a víz, úgy kiöntettem, csontjaim mind széthullottak, szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között. Erőm kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt és a halál porába fektetsz engem." "Átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám." (Zsolt. 22,15-20)
Mel Gibson szerint a zsoltárírók az ő filmjénél is kegyetlenebb kivégzést írnak le. Ókori írott források szerint a Római Birodalomban emberek tízezreit feszítették keresztre. A mindennapos rutin érződik "A passió"-ban a kivégzést végrehajtó katonák kegyetlenségén és érzéketlenségén is. "Eljövének azért a vitézek, és megtörék az elsőnek lábszárait és a másikét is, a ki ő vele együtt feszíttetett meg; mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő már halott, nem törék meg az ő lábszárait; hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból." (János 19, 32-34)
A teljesség igénye nélkül, de megemlítendő, vannak olyan jelenetek is a filmben, melyek nem szerepelnek az evagéliumokban. Például Veronika, akinek kendője megőrizte Jézus arcának lenyomatát, egy hagyomány teremtette alak. A XIII. században jelent meg az ábrázolásokon és került elő az állítólagos kendő, melyet ereklyeként tisztelnek. Ezzel szemben indokolatlan betoldásnak tűnik az első kihallgatás előtt a katonák ütlegeléseivel kísért út során az a jelenet, melyben Jézus bezuhan egy sötét árokba. Meglátja Júdást, aki mellett ezután egy fantasy-ba illő animált ördög figura jelenik meg egy pillanatra. Kár, hogy ez a horrorisztikus elem bekerült, a filmben szereplő Sátán (akinek megjelenése a Gecsemáné kertben az evangéliumokhoz képest szintén betoldás) nemtelen, időtlen figurájának leírása e nélkül rendkívülibb lett volna.
A filmet arámiul és latinul forgatták. Mel Gibson nem csupán a történelmi hűség érdekében választotta ezt, hanem azért is, hogy az idegenség által időtlen távolságba helyezze a karaktereket. Adamik Béla, az ELTE Latin Tanszékének adjunktusa a www.radio.hu-n olvasható nyilatkozatában a latin nyelv használatának jogosságát vitatja. A www.hetek.hu egyébként részletes összeállítást közöl a téma történelmi vonatkozásairól.
Caravaggio és Grünewald
A filmben más formájú a kereszt vagy más ponton szögezték fel a keresztre feszítettek kezét, mint ahogy azt régészeti kutatások igazolták. A forgatókönyvírók számára a történelmi hitelesség mellett fontos volt az európai képzőművészetben ábrázolt vallásos képi világ megidézése is. A festészet évszázadokon át a Biblia egyik legfőbb közvetítője volt. Olyan szinten, aminek a száz éves filmművészet ritkán ért a közelébe. A film figuráinak emblematikus jelenléte - például a Jézust sirató Mária, Mária Magdolna és János hármasának ábrázolása terén - a szentképek kompozícióit idézi.
Mel Gibson filmje kapcsán Caravaggiót említi, mint festészeti ihletforrást. A hasonlat néhol megvilágítások és beállítások tekintetében valóban érvényesül, de "A passió" Jézusa mégsem Caravaggio koromsötétből előbukkanó, félmeztelen figurák kezei között szenvedő Krisztusára emlékeztet ("Töviskoronázás", 1602-03). A festő Jézus testén nem hangsúlyozza végletekig a bántalmazások véres nyomait. Szenvedését, amelyet átélt, inkább az arcon érzékelteti. A film Jézusának megjelenítése bizonyos szempontból közelebb áll egy XVI. század eleji ábrázoláshoz. Aki látta már Grünewald Kálváriáját (1515) az sosem felejti el. Krisztus hosszú ujjait görcsbe rándítják a szegek, vér szivárog összeszabdalt oldalából, és testét gennyes sebek borítják. Az egyik legrendítőbb ábrázolása a keresztre feszített Krisztusnak. A film főhőse korántsem csupán sebekkel borított teste révén válik hitelessé, alakja rokonságot mutat Dürer 1499 körül készült Passió sorozatának kiszolgáltatott, fizikailag végletekig elgyengült és megalázott Jézusával vagy Annibale Carracci megkínzói szemébe néző, megbocsátó Megváltójával is (Krisztus kigúnyolása, 1596). (Az említett festmények megtalálhatóak a "www.cgfa.sunsite.dk" vagy a "www.kfki.hu/~arthp" weboldalakon.)
Mel Gibson vagy Jézus?
A megváltás története egyben az emberré vált Isten története is, aki egy időre lemondott végtelen hatalmáról, hogy szenvedésében azonosuljon az általa teremtett ember végességével. A filmet nézve nem Mel Gibsonnal, hanem elsősorban Jézus történetével kellene szembesülünk. A passió különös vonása, hogy tükörként működhet. Felismerhetjük benne azt, amiben hiszünk, amitől félünk, s átérezhetjük a fájdalomszintet, melyet egy másik lénnyel együtt átérezni képesek vagyunk. A film pozitív élmény lehet a néző számára, ha ezt megteszi.
