Komoly kritikusunk kínos helyzetbe került, amikor betévedt a Szextúra című amerikai tinikomédiára. Kicsit szégyellte magát, hogy annyira nagyon kell röhögnie, de nem bírta ki hahotázás nélkül. Csak az vígasztalta, hogy nem ő volt a leghangosabb.
Megint ez a kínos helyzet: bevalljam vagy ne? Kell-e mentegetőznie az embernek azért, mert nevet? Vagy azon, amin nevet? Na mindegy: kard ki kard, én röhögtem. Tudom, hogy nem szép dolog, jobb lenne kihagyni az ilyen filmeket, de most valahogy divatba jött ez a tinédzserszex problematika, és lehet, hogy csak azért vagyok ilyen vidám, mert az ezt taglaló mozik közül csak az Amerikai szépséget láttam, az meg mégiscsak igényesebb és szélesebb látókörű film. Nekem kimaradt a Hangyák a gatyában meg az Amerikai pite összes folytatása, és ha nincs kalandvágy, akkor kimarad a Szextúra is, normális ember nem megy el olyan filmre, aminek ez a címe.
Nem akarok normális embereket rábeszélni semmire, de ha már ott vannak, lehet, hogy ők is meglepődnek. Viszonylag épkézláb mozi. A pubertásprobléma és a road movie keveréke, el kell utazni valahonnét valahová, elcsórt kocsival, hogy a főhős végre elveszíthesse a szüzességét. Ha tetszik, megint egy csúnya fiúk szexre vágynak típusú történet, és a szabályoknak megfelelően a csúnya fiú igazából nem is csúnya, és a szex helyett (mellett) na, mit találnak meg? A szerelmet.
Csak hát a sablont is ki lehet tölteni meglepő, harsány színekkel, és mégiscsak van abban fantázia, ha a bilincselős szex közepén érkezik haza a férj, és úgy kell előle menekülni, hogy a rézágy támláját is hurcolja magával az ember. Egyenest a kukoricásba. Én már azon is elnevettem magam, hogy amíg a barátok a szülőkkel üldögélnek, és próbálnak közönyös arcot vágni ahhoz, hogy a másik szobában tombolnak a fiatalok, az agg atyának kilóg a rövidnadrágjából a heréje. És az alkotók voltak olyan figyelmesek, hogy az utolsó utáni pillanatban, a stáblista után odatett jelenetben megnyugtatták az aggódókat: nem igazi színészherét látnak, hanem csak műanyagot.
A néző úgy érzi magát, mint amikor röhögtetik, pedig épp az imént esett ki az egyik metszőfoga, odatenné a kezét, hogy takarja a szépséghibát, de attól csak rosszabb, így aztán röhög is meg nem is, próbálja intellektualizálni magát, ó, nem is azon nevet, hanem hogy Amerikában, ebben a hatalmas országban mennyiféle ember akad. Micsoda fazonok jelennek meg a filmben statisztaként, micsoda döbbenetes arcok adják a hátteret a börtönjelenethez mondja, és örül, hogy ügyesen kivágta magát, nem ő az, aki a múltkor is a leghangosabban kacagott valami pisikaki humoron.
