A francia filmgyártás még ma is az egyik legnagyobb volumenű iparág, és bár sok műfajban nem versenyezhetnek Hollywooddal, de ha női filmekről van szó, verhetetlenek.
Péntek: Nathalie második élete (2011)
Megértem azokat, akik kicsit unják Audrey Tautout, hiszen ha az ember többször egymás után nézi meg az Amélie csodálatos életét, konkrétan cukorbeteg lehet a sok cukiságtól, de a színésznő azért ennél jóval nagyobb eszköztárral rendelkezik. Itt például teljesen más karaktert hoz, egy fiatalon megözvegyült gyönyörű asszonyt, aki szerelmét eltemetve a munkájába temetkezik. A tragédia óta érzelmeit elfojtva él, gyakorlatilag megközelíthetetlen mások számára. Markus, a munkatársa a legkevésbé sem mondható jóképűnek, ronda ruhákat hord, és általában véve egy rakás szerencsétlenség, mégis ő az, akit Nathalie egy napon az irodájában - önmaga legnagyobb meglepetésére - váratlanul megcsókol. François Damiens első ránézésre sem az a hősszerelmes alkat, és pont ettől lesz meghökkentő és furcsa módon hiteles ez a különös történet, ami egyszerre képes komoly témát boncolgatni és könnyed hangnemet megütni.
Szombat: Lili David (2012)
A 32 éves Lili David élete romokban hever: se férje, se munkája, és tinédzserkorú fia sem vele él. Mégis úgy tűnik, végre rámosolygott a szerencse, amikor a fia mostohaanyja munkát ajánl neki egy, a szupergazdagok kívánságait teljesítő cégnél. A feladat kihívásos, ugyanakkor párját ritkítóan változatos: hol egy privátrepülőgépet kell szerezni azonnali használatra, hol Michael Jacksont meghívni egy szülinapi partira, hol pedig egy iparmágnás nagy létszámú családját összeterelni néhány nap alatt. Lili kezdi úgy érezni magát, mint egy lámpásból előcsalt dzsinn, aki bárki kívánságát képes teljesíteni, ekkor azonban öt év után újra felbukkan az életében egykori pasija, az időközben rendesen kikupálódott Marc, és rendesen megkavarja a dolgokat. Bár Christophe Barraud filmje kissé olyan, mint Az ördög Pradát visel sztorijának középkorú változata, de a saját útján halad, és Julie-Anne Roth rendkívül szórakoztató hősnő, még fogunk hallani róla.
Vasárnap: Samba (2014)
A tény, hogy Franciaország jelenleg egyik legnépszerűbb színésze feketebőrű, sokat elárul arról milyen sokszínű ma az ország filmgyártása – és milyen sokszínű maga az ország. Mindez persze nem feltétlenül egy leányálom, ahogy azt a napi hírekből is tudjuk, és az is közismert tény, milyen irdatlan mennyiségű illegális bevándorló él itt, sokszor teljes bizonytalanságban, kiszolgáltatva mind a hatóságok zaklatásának, mind azon munkáltatóknak, akik csak az olcsó munkaerőt látják bennük. A szenegáli bevándorló Samba egy hotel mosogatófiújaként dolgozik, persze feketén, megtakarított pénzét pedig családjának küldi haza, de felmerül a veszélye, hogy kiutasítják az országból. Alice önkéntesként dolgozik egy bevándorlási ügyekkel foglalkozó jogvédő szervezetnél, és így ismeri meg a férfit, de barátnője tanácsa ellenére sem tartja az ilyenkor szokásos távolságot, aminek következményei is lesznek. Omar Sy és Charlotte Gainsbourg remekül eltalált kettősét a vidám Tahar Rahim egészíti ki, mint az örökké pörgős brazil srác, aki furcsa módon alig tud pár szót portugálul.
