Persze, persze, tudjuk: az oroszok, a zombik, a befőttek, a potterek és a vámpírok már a spájzban vannak. Anya is csak egy van - de ez most kevéssé érdekes, majd talán anyák napján, most a vámpírnak van szezonja, igaz, jönnek fel az élőhalottak is, mondhatni fej fej, illetve nyak fej melletti a küzdelem. Colin Farrell még egyszer sem volt vámpír, s talán ez lehet a Frászkarika legfőbb nóvuma; tudniillik, hogy még nem, de most végre igen. Civilben kissé sápatag jószág - ez, mint tudjuk, afféle vámpírtulajdonság, de különben nem nagyon rí ki Las Vegas-külső szorgos népe közül. Ez a külső Vegas, ahol felüti - Farrellre nagyban hasonlító - fejét a gonosz, megérne egy külön horrort: a maga egyhangúságában elég ijesztő egy vidék, noha elsősorban azt a spielbergi kertvárosi idillt hivatott jelképezni, ami oly jól vette ki magát a nyolcvanas években. Filmünk is innen vétetett, a nyolcvanas évek poraiból: remake ez is, a méltán elfeledett, s ezért kultkörökben jól fekvő Fright Night című marhaságé. Nyilván az van minden stúdiókapu fölé írva, hogy elő minden vámpírossal, és hát ebben volt is, van is vámpír. Colin belevaló szomszéd lenne, ha épp nem a környék nyakainak kiszívásán járna az esze, mondhatni mindenről ugyanaz jut eszébe, ahogy a szomszéd srácnak is, míg a vámpírvadászat átmenetileg el nem tereli figyelmét szüzessége elveszejtéséről. Így ad randit egy sötét sikátorban a szabadszájú high-school komédia a rodriguezi vámpírtrash-nek; az eredmény élvezetesebb, mintha szúnyogok szívnák az ember vérét, de azért nem sokkal.
