Az újkori horrorboom a 2001 szeptemberét követő poszttraumatikus stressz levezetésével magyarázható beszivárgása a fősodorba a legtöbb esetben - a holtakkal semmi bajunk - minden eredetiséget nélkülözve farolt a retinák elé. A zsáner cefréje legtöbbször az eredeti szerzők által Amerikában újragründolt J-horrorokból (Kör 2, Átok 1-2), amerikai klasszikusok ostoba újráiból (Viasztestek, Ómen) és a hasonlóan értelmetlen vérengzések (Hostel) folytatásaiból tevődik össze. "Az alkotók hosszú heteket szentelhettek a szupermarketek húspultjai előtt toporogva a hentesszakma darabolási fortélyainak precíz elsajátításában reménykedve" - állt e helyütt az első rész kapcsán, most ezt a barkácsáruházak műszaki osztályával és a kórházi műtőasztallal toldhatjuk meg. A legsötétebb inkvizíció tortúráit meghaladóan beteges, láthatóan szadista/mazochista célzatú kínzásorgia a dramaturgiai vágyakozások írmagját is kiirtotta magából. Agytumorműtét (lám, a valóság mily kegyetlen) harmatgyenge felidézésével és az apai vendetta oltásául szolgáló gyilkolászással nehézkesen legitimizálható a zárt osztályi perverziók vériszamos szennyesének teregetése. Az ötletgazdák a megnőtt elvárások által satuba fogott koponyával nehezebben sziporkáznak az immáron minden fantáziát és civilizáltságot nélkülöző, szalagsoron kényszeredetten gyártott halálnemek terén. Magát a sötét lelkű krapekot ugyan saját vérébe fojtják, ám - a műnemet ismerve -gond nélkül akár még további három bőr is lenyúzható róla.
