Füvezni veszélyes

A fűhöz szakértelem kell. Nem csak az angol kastélyok kertészei értenek magas szinten a gyephez - a marihuánafogyasztásnak is megvannak a maga ínyencei, akik olyan átéléssel pöfékelnek egy-egy ritka, fura fantázianevű kannabiszfajtát (például a Pineapple Expresst), mint ahogy az előkelő francia főnemesek kortyolgatják a vörösbort.

Ilyen műértő Saul (James Franco) is, aki dílerkedéssel keresi meg a nagymami teasüteményére valót. A legjobb kuncsaftja Dale Denton (Seth Rogen), aki hol öltönyben, hol álruhában kézbesít ki kellemetlen küldeményeket. Stresszes (?) munkáját és főleg csitri barátnőjét csak úgy képes elviselni, ha jól beszív - így hát rendszeres látogatója a laza Saul kéglijének. A közös "rakétázás" pedig létesít valamiféle kapcsolatot. Az ilyen füves viszonyok általában nem mondhatók igazán mélynek - ám ennek is, mint minden másnak, a megpróbáltatások idején derül ki az igazi értéke. A két "zöld"fülű komának pedig bőven kijut ezekből, amikor Dale szemtanúja lesz, ahogy a város főgonosza meggyilkol egy kínait. Persze, ha lenne egy kis eszük, semmi perc alatt megoldanák a dolgot - csakhogy az egész film alatt folyamatosan be vannak szívva, és emiatt nagyobbnál nagyobb ökörségeket csinálnak, és egyre nagyobb zűrökbe keverednek, miközben meglepő dolgok derülnek ki kettejükről...

Aki a marihuánafogyasztással elvi problémái vannak, nem szereti beszívott emberek fejét látni és szövegét hallgatni, az ne nézze meg az Ananász Expresszt. Ennek a filmnek ugyanis alfája és omegája a kannabisz - ez a cselekmény mozgatórugója, ekörül forog a mondanivaló, ez köti össze a karaktereket, és ez a forrása a poénoknak.

Akit viszont ez nem zavar, nagyon jól fog szórakozni: bár a film első negyedórája még langyoskás egy kicsit, de aztán olyan szintű totális őrületbe vált át, amit egyszerűen nem lehet kibírni röhögés nélkül. Rafinált stílusparódiákat sikerült becsempészni a fergetegesen vicces fordulatok és szövegek közé, de a két szétcsúszott karakter önmagában is elég ahhoz, hogy elvigye a hátán a filmet. A legjobb mégis a mozi lezárása; a szálak elnyisszantása és elvarrása egy jó hosszan elnyújtott zárópoén-díszsortűzzé alakul, és olyan elvetemülten fantáziadús, amilyet nem sokat lehet látni. Egyik sem úgy alakul, ahogy várnánk, de mégis mindegyik találó és persze nagyon vicces.

Nem állítom, hogy Seth Rogen új vígjátéka korszakalkotó művé érik majd, de hogy ötletes, eredeti, humoros és szórakoztató, azt feltétlenül. Igaz, az sem tagadható, hogy - nyilván félig-meddig a témája miatt - enyhén felszínes.