Nagy múltú árukapcsoláshoz van szerencsénk: kezdetben vala a dicsőséges amerikai képére formált játék katona (a kisfiúkra vadászó szektor válasza Barbie-ra) - az ő vállaira épült a birodalommá terebélyesedő játékmárka, melybe idővel a képregények, a számítógépjátékok és a rajzfilmek is beépültek. Mire a játékfilmesek is felfedezték a műanyag harcosokat, már nemcsak a legkülönfélébb fegyverzetű és vérmérsékletű józsik állomásoztak a polcokon, de a mindenkori action-figure trendeknek megfelelően az ellenségkép és a járműpark is változatos formákat öltött. A G. I. Joe-sok valahogy sosem tűntek olyan összejövős társaságnak, mint a Star Wars-osok vagy a Trekkerek; tartózkodásukat talán a mozifilm-nélküliség is okozhatta, ám mostantól nincs kifogás: a Múmiák rehabilitációjáért is sokat tett Stephen Sommers korrekt élő szereplős játékkatalógust készített. A célközönség fürdési szokásait Woody Allen határozta meg igen pontosan, amikor azt mondta: "Alapjában véve a feleségem éretlen volt. Ülök békésen a kádban, ő meg bejön, és elsüllyeszti a kishajóimat." Ez a G. I. Joe az éretlen feleségek és a kishajó-tulajdonosok filmje, s mivel Sommers világéletében nekik dolgozott, ideális választásnak tűnt a feladatra. Attól sem kellett tartani, hogy majd épp most áll elő holmi történetvezetési igényekkel, viszont erős vizuális típus lévén pont be tudta lőni, kik a célközönség; azok, akik a Star Warsból a nindzsákat, a James Bondból pedig a lézerpisztolyt hiányolták. Erre mondják: Mission Accomplished.
