Kilencvenes évek elején, bimbózó demokráciánk langymeleg tavaszán fura figurák tűntek fel szép fővárosunk utcáin. Húsz év körüli szeplős, vöröses hajú srácokra emlékszem, angolok voltak, szemmel láthatóan. Fesztelenül, magától értetődően mozogtak a számukra nyilván idegen városban, kezükben sör, nyakukban törülköző. Mintha egy kollégium folyosóján lennének, reggeli előtt, fogmosás után, enyhe másnapossággal fejükben. De nem ott, hanem Budapest exkluzív sétálóutcáján flangáltak, mint említettem, teljes természetességgel.

Aztán nem sokkal később kezembe akadt Douglas Adams, volt Cambridge-i diák ötkötetes trilógiája (!) és mindent megértettem. Csak komolyan vették az Útikalauz fő tanácsait, miszerint: Ne ess pánikba, ne lepődj meg semmin, légy készen mindenre és főleg, mindig legyen nálad egy törülköző. Nyilván rajongói voltak annak a könyvnek, amely alapjaiban változtatta meg az akkori, és az azután következő nemzedékek gondolkodását a világról.

Akik eddig valamilyen fatális véletlennek köszönhetően kimaradtak a kalandokból, amelyeket Arthur Dent élt át Ford Prefect, a Galaxis Útikalauz utazó szerkesztője társaságában, nyilván baromságnak gondolják az eddig leírtakat, de tévednek. Az Útikalauz nem csupán sci-fi kalandregény, hanem szarkasztikus bölcselet, marú gúnyú társadalomparódia, fanyar szatíra a legjobb példák nyomában, Swift Gulliverjétől és Defoe Robinsonjától mindenen és mindenkin keresztül egészen a Kurt Vonnegutig és Monthy Python Repülő Cirkuszáig. Fantáziadús figurák, meghökkentő, szürreális és bizarr mese, eredeti szellemességű és briliáns nyelvezetű irodalom. Rajta van a Nagy Könyv slágerlistán is, okkal.

Többször voltam tanúja és résztvevője olyan beszélgetéseknek, amelyek irodalmi művek megfilmesítésének problematikájával foglalkoztak. Az Útikalauz mindig szóba került, mint olyan példa, amely semmiképpen nem vihető filmre, legalábbis az alapanyaghoz méltó minőségben. De mellette mindig ott volt a Tolkien Gyűrűk ura vagy Asimov Alapítvány-trilógiája is. A gyűrűk urára még talán emlékszünk, egész jól sikerült... Az Alapítványra még (egy picit) várnunk kell, ám az Útikalauz itt van. Megelőzendő a könyvpárti fitymálódásokat, tudni kell, Adams a Galaxis útikalauzból eleve akart filmet készíteni, csak éppen mikor sikerült megfelelő szerződést kötnie a Disney vállalattal, 1998-ban szívinfarktusban elhunyt. Megfelelő forgatókönyvírót, rendezőt és megfelelő stábot kellett szerződtetni a filmhez, akik Adams sajátos hangvételét hitelesen tudják tolmácsolni. A legnagyobb felröppent név a hajdani Monthy Pythonos Terry Giliam volt, Adams maga is nagy Monthy Python-rajongó volt, ám végül nem különösebben ismert nevek lettek a befutók. A forgatókönyvet Karey Kirkpatrick (Csibefutam) írta úgy, hogy állítása szerint előtte nem is olvasta Adams művét, míg a rendezés feladatát az eddig reklám- és videoklippekkel foglalkozó fiatal angol Garth Jennings kapta meg.

A "szűz kéz biztos nyerő" taktika ez alkalommal (is) bevált, sikerült az alkotóknak a könyv sajátos hangvételét mozgóképre ültetni, korszerűen pazar látványvilágot kreáltak, amelyben Douglas Adams elképesztő vizuális ötletei magától értetődő természetességgel jelennek meg. Mintha az utcán velünk szembejövő férfi karórája Dali elfolyó órájaként lecsöppenne a kezéről, amit a férfi blazírt félmosollyal venne tudomásul. Noname színészek alakítják a történet szereplőit, egyedül John Malkovich tűnik fel egy kisebb szerepben, de róla tudhatni, "nem semmi" agya van. A Star Wars hatalmas sikerét is egyrészt az akkor még ismeretlen, ám kiváló színészek alapozták meg, valószínűleg így lesz ez az Útikalauz esetében is. Nehéz is elképzelni mondjuk Brad Pittet, mint Ford Prefect...

Mos Def viszont perfekt. De az Zooey Deschanel (Trillian), Martin Freeman (Arthur Dent) vagy Sam Rockwell (Zaphod Beeblebrox) szerepében is. Ha esetleg valaki hiányt érezne valamiben, az olvasson könyvet, ha valamit esetleg nem ért, akkor is. A többiek pedig ne feledjék, vigyázzanak a törülközőjükre, és semmiképpen ne essenek pánikba!