A mesék mélysége

"Ne vágj ki minden fát" – összegezhetnénk az egykori Fonográf-sláger szerint a Lorax című animáció üzenetét. A mesefilm tartalma azonban ennél jóval árnyaltabb és mélyebb. Ahogyan a mozi alapjául szolgáló gyerekkönyv szerzője, az amerikai dr. Seuss megjegyezte: "Lorax nem azt mondja, hogy a fakitermelés erkölcstelen. Magam is faházban élek, és papírra nyomtatott könyveket írok. Ez a könyv arról szól, hogy tartsunk mértéket. Óvakodnunk kell a környezetszennyezéstől és a kapzsiságtól."

[img id=421586 instance=1 align=left img]Dr. Seuss – Theodor Seuss Geisel (1904-1991) – minden idők egyik legnépszerűbb mesekönyv-írója (műveit 95 országban, 17 nyelven adták ki, amik több mint félmilliárd példányban fogytak) kacskaringós pályafutását követően – volt haditudósító, reklámgrafikus, karikaturista – első neje, Helen tanácsára fordult a legkisebbek olvasmányos-rajzos nevelése felé. Döntését így indokolta: "Ha a gyerekek olvasnak, és a gyerekek gondolkodnak, ezzel megteremtődik hazánk felemelkedésének sziklaszilárd alapja. Másképp a felemelkedés elmarad. A mai feszült és zavaros időkben az írók kezdenek rájönni, hogy a mesekönyvek érthetőbben szólhatnak jóról vagy gonoszról, mint bármely más irodalom a világon." Hatvannál is több verses-rajzos gyerekkönyvet készített, amiknek az egyedi (olykor félelmetes) grafikák mellett fontos jellemzője, hogy minimális szókinccsel születtek (hogy az épp olvasni tanuló kicsik is értsék), például a Macska kalapban (olvasó-) könyvében a megrendelő kiadó kérésére mindössze kétszázhúsz alapszót használt.

Szórakoztató meséi mindegyike megszívlelendő erkölcsi tanulságokat rejt, amiket mind a gyerekek, mind a felnőttek megfelelően tudnak értelmezni. Az eddig a mozikba került munkáiban – A Grincs (2000), A macska – Le a kalappal! (2003) és Horton (2008) – hangsúlyos szerepet játszik egyfajta túlfogyasztás-kritika (ha úgy tetszik: a kapitalista rendszer finom bírálata), a történetek mindig egy izolált mikroközösségben játszódnak (például: Kifalva), és egy-egy meghatározó életvezetési problémát vesznek górcső alá: másság és kirekesztés, munka és család, a dolgok viszonylagossága. Ezek kisebb-nagyobb mértékben mindegyik művében szerepet kapnak, és a viszonylagosság kapcsán olykor filozófiai mélységekbe ér (különösen a Horton esetében). A korosabbaknak nem véletlenül eszébe juthat a Hamvas Béla által gyakorta emlegetett Hermész Triszmegisztosz, a kicsi ugyanaz, mint a nagy, "(…) ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van…". Ebbe a sorba szépen illeszkedik a legújabb dr. Seuss-adaptáció, az Illumination Entertainment készített 3D-és Lorax-meseanimáció.

Hova lettek a fák?

Az Amkel falvában (eredetiben: Thneedville) mindenki boldog és elégedett – bár minden mesterséges, az étel, a fű, a (diszkózenére is villogó) fa. De még a levegő is: a település gnómjellegű nagyura, a verőlegény-ikerpár kísérte O’Hare palackozott szippantani valót árul a lakóknak (árulkodó és nagyszerű az ehhez fűződő reklámjelenet). Az izgága kiskamasz, Ted szíve kishölgyének, Audrey-nak – így hívták dr. Seuss második feleségét is, akinek anno ezt a könyvét ajánlotta – a kedvében szeretne járni, amikor a lányka valódi lombokra vágyik. Nagyija tanácsára felkutatja a városfalon túl a remetemagányában élő Valahászt, hogy megtudja, hova lettek az igazi zöldek, és hogyan lehetne fához jutni. A tornyában önkéntes száműzetésében "raboskodó" mogorva öreg lassacskán elbeszéli történetét, amely magyarázatul szolgál a fák eltűnésére.

Az ifjú, szépreményű Valahász a pompamacs-fák (eredetiben: truffula fák) színes lombgombolyagaiból készít – egy tulajdonképpen teljesen értelmezhetetlen – többfunkciós ruhadarabot, ami elnyeri az Amkel falviak tetszését, és őrületes divathóbortot gerjeszt. Ám amikor az ifjú az első fát kidönti, a tönkből előszáll az erdő szakállas védőmanója, Lorax, és óva inti Valahászt a (további) pusztítástól. Pláne, hogy a burjánzó Pompamacsfa-völgy olyan kedves (és vicces) lényeknek szolgál élőhelyül, mint a medveszerű barbalútok, a zümmögő-halak és a récerucák. Az anyagiaktól megszédülő Valahász fittyet hány, aminek súlyos következményei lesznek – a saját sorsára nézve is: a vállalkozása mindent felemészt, őt magát szintén. A kíváncsiskodó Ted hivatott arra, hogy az utolsó mag elültetésével helyreállítsa az ember és természet egyensúlyát az amkeliekben (értsd: a világon).

Szórakoztatva nevel

A Lorax a nagysikerű Gru (és a jövőre a mozikba kerülő folytatás, a Gru 2.) direktora, Chris Renaud és Kyle Balda (aki olyan animációkban dolgozott, mint a Gru, a Szörny Rt., a Toy Story – Játékháború 2. és az Egy bogár élete) közös rendezése. Az érzelmekben, fontos gondolatokban (egyensúlyban élni a természettel, a fejlődés nem mehet az élővilág rovására) gazdag animációban a "cukiság"-faktort a mellékszerepekben látható völgylakók képviselik, többnyire ők gondoskodnak a viccekről is (meg a Nagyi). A korábbi, nem átütő erejű élőszereplős dr. Seuss-feldolgozások után a Horton bizonyította, hogy a nagy mesealkotó világa elsősorban rajzolt formában képes érvényesülni, a Lorax ezen az ösvényen halad tovább. A film minimális mennyiségű dalbetétei illeszkednek a történet menetébe, és a gyerekközönségben bizonyára értő fülekre találnak. Renaud és Balda jó érzékkel találta meg a középutat, hogy nagyon komoly "ökonómiai" tartalmakról meséljen az egészen kis embereknek is. Nem árt a – szórakoztatva – nevelést már idejekorán elkezdeni, a gyerekek nemzedéke így válhat esélyessé, hogy felnőtté érve ne vágja maga alatt a fát – ne döntse romba a bolygót. Ahogy eleink mondták: ültess egy fát, és nem éltél hiába.

Kinek ajánljuk?
- A fogyasztói társadalom "fenntarthatatlan fejlődését" ellenző nagyoknak.
- Hat év fölötti kicsiknek.
- Akiknek tetszett a Horton.

Kinek nem?
- Aki egy amerikai animációtól csak látványt és – kikacsintós – vicceket vár el.
- A dr. Seuss-meséket nem kedvelőknek.
- Pénzéhes vállalkozóknak.

7/10