Görbetükör

Két Hófehérke-reboot is érkezik az idén, elvileg ez a vicces verzió. Reméljük az ijesztős jobban tudja majd, mit akar.

Mit szabad, mit nem?

Mikor nyúlunk hozzá emberemlékezet óta velünk élő históriákhoz, mesékhez? Egyrészt, ha van, aki fizet érte, de kevésbé földhöz ragadt gondolkodással mondjuk inkább, hogy akkor, ha biztosan úgy ki tudjuk csavarni, fel tudjuk forgatni és újra tudjuk értelmezni, hogy nem csak a Grimm-testvérek másznak elő a föld alól dühükben, de még a tévémaci is tüntet ellene. Ezt egyébként megoldhatjuk pusztán a vizualizáció update-elése révén is, ilyenformán akár tízévente születhet új Hófehérke, Rómeó és Júlia vagy Casablanca, de ha tartalmában is igyekszik az alkotó csak itt és csak most értelmezhetővé tenni egy elvileg időtlen klasszikust, akkor húzhatja ki magát igazán. Ezek a kissé önkényes, de azért tegyük a szívünkre a kezünket, nem minden alapot nélkülöző definíciók azonban puszta elméletet képviselnek, már-már egzakt módon lemérhető és számon kérhető ismérveket, és ha tényleg ennyi volna a művészet, akkor a Tükröm, tükröm csont nélkül vonulna be az év legnagyobb dobásai közé. Napestig lehetne ugyanis sorolni azokat a tételeket, amelyek használatával Tarsem Singh radikálisan újrapozícionálja a Hófehérke-történetet: kiemeli, hogy aztán kifigurázhassa a mesekliséket, megtartja a motívumokat, de az egyik dramaturgiai pontból egy másikba helyezi azokat, parodisztikusan közelít meg némely jól ismert történeti csomópontot, illetve az egészből megpróbál alapvetően vígjátékot faragni. De akkor hol reped mégis ez a tükör?

Stand-upozni ne kezdj el

[img id=351320 instance=1 align=left img]Elsőre például ott, hogy vígjátéknak iszonyú gyenge. A kezdeti narráció ki- és beszólásai a Shrek-filmekhez hasonló mesegúnyolást idéznek, és isten látja a lelkem, ezzel ki is egyeztem volna. De a poénok egyre laposodnak és hamarosan a film már alig szórakoztatóbb, mint egy közepes Brendan Fraser-komédia. A nagy számok törvénye alapján egyszer-egyszer őszintén felnevetünk, főleg az elején, amikor még nem ment el a kedvünk az egésztől. De amikor a forgatókönyvírók a közepes poénokon is igyekeznek mindig eggyel többet csavarni, mint amennyit megér, az pontosan olyan kínos, mint amikor a társaságban a szar vicceit a mesélő egyre hangosabban ismétli meg, mert azt hiszi, azért nem nevetünk, mert nem hallottuk jól. A produkció ettől nem fullad ugyan kudarcba, bár kérdéses, mit nevezünk kudarcnak olyan esetben, amikor elkerülhetetlenül a valami nagyot alkotás szándéka és elvárása lengi körbe az egészet. Márpedig ha valaki ilyen szinten egyetemes elbeszéléshez nyúl, azt nem lehet félvállról venni. Ha a Tükröm, tükröm főszereplőjét Pamelának hívnák, nem hét törpe, hanem mondjuk három minotaurusz fogadná be, illetve a gonosz mostoha helyett teszem azt egy transzvesztita sámán áskálódna, akkor ezt az egészet valóban elkönyvelhetnénk egy megbocsátható közepes próbálkozásként. Így világra szóló ciki.

A látvány azért OK

Amit ki lehet emelni, az valójában a minimális elvárás volt Tarsem Singh-tól, hiszen egy alapvetően dús színekkel, vad és harsány kosztümökkel és díszlettel, illetve egy tényleg lehengerlően profi CGI-használattal dolgozó rendezőről van szó. Mert ehhez a fickó tényleg ért, de most látszik igazán, miért áll elő ilyen ritkán saját nagyjátékfilmmel: mert bár technikailag szinte tökélyre képes fejleszteni némely megoldást, igazából nincs annyi mondanivalója, ami egy átlagos rendezőre egyébként jellemző. A Tükröm, tükröm furcsa módon végül már nem is tér el igazán egy olyan tündérmesétől, mint aminek a kifigurázására felesküdött, legfeljebb csak egy másik dimenzióban teremti meg a komolytalanságot.

Kinek ajánljuk?
- Aki nevetett a PiROSSZKA…-n, az ezen is fog.
- Akinek bejön a Kiszel Tünde-szemöldök.
- Aki Julia Robertsnek mindek körülmények között megadja az esélyt.

Kinek nem?
- Aki hozzám hasonlóan a radikális felforgatás alatt nem pár kabarétréfát ért.
- Aki úgy gondolja, hogy az eredeti Disney-t ma már unná a gyerek és jó lesz helyette ez.
- Aki a törpéknél ragaszkodik a Tudor, Vidor stb. klasszikus elnevezéshez.

5/10