Vigyázat, a cikk nyomokban némi spoilert tartalmaz!

Kinek ajánljuk? A fanatikus képregényrajongóknak, akik az utóbbi években elhitették magukkal, hogy a Batman Superman ellen, Az öngyilkos osztag és a Bosszúállók: Ultron kora a világ legjobb filmjei.  

Benedict Cumberbatch blockbustere vagy az év szuperhősfilmje lesz, vagy az idei legnagyobb marhaság. Ezt pár hete írtam a Marvel 2016-os nagy durranásának szánt Doktor Strange-éről, és sajnos bevált a dodonai jóslatom:

rég láttam ennyire vacak képregényfilmet!

Vérzik a szívem, hogy képregényrajongóként ezt kell mondanom, de sajnos a Marvel mostanában egyre többször gyalázza meg a saját karaktereit és nyom le vérlázító blődségeket a nézők torkán. Abban bízva, hogy majd a nagy hype úgyis elviszi a hátán az újabb és újabb szuperhősöket, és ha egy-egy önálló Hulk- vagy Thor-kaland gyengébben is sikerül, majd úgyis jön Vasember, berobbantja a humorpetárdákat, és dőlnek az újabb dollármilliárdok.

Sajnos Doktor Strange mellől fájóan hiányzik a többi Bosszúálló, a film legjobb jelenete is a stáblista alatt látható, amikor a sebészből lett varázslómester Thorral beszélget. Eddig a pontig viszont ki kell bírnunk valahogy két órán át a semmitmondó párbeszédeket, az agyatlan akciókat és a kínai szerencsesütikből lopott keleti bölcsességeket.

Ki vagy, Doki?

Doktor Strange a szegény ember Tony Starkja. Egy elviselhetetlen, nagyképű pöcs, aki egy váratlan baleset miatt többé már nem élheti a jól megszokott életét, helyette tarka maskarában repkedve kell megmentenie a világot a földöntúli gonosztól, két cinikus poén között.

Strange-et itthon Csodadoktorként ismerhettük meg 1990-ben a Pókember és a Démonirtóból. Ott ő volt az ősi titkok tudója, aki a furcsa tárgyakkal teli kúriájában visszaküldte Pókember asztráltestét Kull király korába, mert csak így tudott begyógyulni a hálószövő démonmarta sebe. Amennyire tudom, az 1963 óta létező Strange egyfajta nagyhatalmú őrző, aki mindenféle bűbájos praktikákkal meg egy seregnyi tanítvánnyal vigyázza a Föld békéjét az olyan űrből, vagy más dimenzióból érkező rémségektől, akiknek a Bosszúállók általában látványosan beverik a fejét.

Na ez az, amiből alig kaptam valamit nézőként, mivel a mostani film egyelőre csak a karakter eredetsztorija volt. Annak viszont nagyon harmatos. Strange egy nyugati nagyvárost védő, tipikus magányos hős, aki keleti kolostorokban tanulta meg a harcművészetet és titkos tanokat - pont mint Christopher Nolan Batmanje. Csakhogy amíg Bruce Wayne esetében jól volt felépítve az élvhajhász playboyból lett igazságosztó figurája, és az elejétől végéig érdekes tudott lenni a történet (a látványról nem is beszélve), itt elég ügyetlenül lett összetákolva minden.

A főhős egy cseppet sem szimpatikus, sőt, sokszor kifejezetten idegesítő. Benedict Cumberbatch ugyan mindent megtesz, de a figurája egyetlen másodpercre sem tud olyan menő lenni, mint Tony Stark vagy Bruce Wayne. A film első 20 perce a Vészhelyzet-szerű műtétekkel tömény unalom, a doki balesete nevetséges, a titkos nepáli kolostorban való kiképzés pedig nem több lejárt szavatosságú keleti bölcsességek felsorolásánál, meg egy kis New Age-es maszlagnál a földi porhüvely felett diadalmaskodó lélekről.

A mágia misztikuma annyival lett elintézve, hogy a modern világ rejtőzködő varázslói némi hadonászás árán tudnak narancsszínű pajzsokat, meg füstszerű kardokat és energiaostorokat varázsolni, meg olyan térkapukat mókolni, mintha egy láthatatlan hegesztő melózna épp mellettük. Van még persze látványosnak szánt valóságtorzítás is a tarsolyukban, ide-oda dőlő és csavarodó felhőkarcolókkal - ami pont úgy néz ki, mint a hat évvel ezelőtti Eredet speciális effektjei. Nyugi, ebben nincs semmi spoiler, már a trailerben is benne volt mindez:

A tiltott kódexek és fura mágikus kütyük világa mindig hálás téma.

Az emberi ésszel felfoghatatlan, idegen dimenziók világa szintén olyan terep, ahol brillírozhattak volna a Marvel forgatókönyvírói és CGI-munkásai - hiszen ugye a konkurens Warner csak erre a témára felhúzott nyolc Harry Potter-filmet! Ehelyett kapunk egy sablonos főgonoszt (Mads Mikkelsen), aki csalódott a titkos kolostor varázslómestereiben, ezért lepaktált a világ elpusztításán munkálkodó erőkkel, csak hogy legyen valami ürügye látványosan lezúzni fél Hongkongot és New Yorkot. A fárasztóan unalmas effektek, a kínosan izzadságszagú, hősies pózok és a sok ezoterikus sületlenség közepette ráadásul a jó Doktor próbálna viccelődni is, mint Pókember, Vasember, meg a többiek. De sajnos itt még ez sem megy, mert ehhez jobb poénok kellenének annál, minthogy az életre kelt vörös köpeny börleszkeket idézően elkezdi csiklandozni a hős orrát.

Idétlen főhős, unalmasan steril látványvilág, lejárt szavatosságú keleti bölcsességek: ennyit tudott a Marvel év végi nagy durranása. A varázslóvilág, az effektparádé (főleg az LSD-tripeket idéző, ismeretlen univerzumok), Cumberbatch játéka és poénjai persze külön-külön akár még jók is lehettek volna, egybe lapátolva azonban pont olyan látványosan roskad össze a Doktor Strange, mint a filmbéli felhőkarcolók.  

Értékelés: 4/10