Régen minden jobb volt, szól a béna közhely, azonban ha a magyar mesesorozatokról beszélünk, akkor tényleg így van. Persze ma is vannak remek alkotások, mint például a Kuflik, sőt, tulajdonképpen elég sok is van, de azok nagyrészét egyszerűen nem láthatjuk, mert valamilyen fura logikával a támogatott rajzfilmeket az MTVA egyszer levetíti valami lehetetlen időpontban, aztán ha szerencsénk van, némelyiket megtalálhatjuk a YouTube-on. Csakhogy a régi, klasszikus mesesorozatok az animáció több ágában is elképesztő minőséget nyújtottak, és a remek történeteket fantasztikus színészek tolmácsolták. Gondoljunk csak a 2001-es Süsüke, a sárkánygyerekre, aminél aztán minden félrement. Pedig az egyik legnagyobb legenda, Foky Ottó tervezte a bábokat és rendezte a sorozatot, de az egészből süt az olcsóság, a szeretet hiánya. (Persze Csukás István is már rég túl volt a legjobb alkotói évein, de a Süsükének szinte minden eleme rossz és kínos.)

1971 és 1985 között összesen 52 rész készült a Frakkból (az utolsó, negyedik évadot 1987-ben kezdték vetíteni). A sorozatot Bálint Ágnes írta, aki a Magyar televízió első gyerekműsor-szerkesztőjeként a televízió hőskorának egyik legmeghatározóbb alakja volt, és nem mellesleg nekiköszönhetjük a Tévémacit is. Ő írta a Mi újság a Futrinka utcában? című bábsorozatot, a Mazsolát, az Egy egér naplóját, a Mazsola és Tádét, a Kukori és Kotkodát, a Frakkot, a meglehetősen zavarbaejtő Szimat Szörény, a szuperebet, a Szeleburdi családot és folytatását, a Szeleburdi vakációt, A kék egeret, de dramaturgként számos neves műsorban közreműködött, olyanokban, mint a Vízipók-csodapók, Mekk Mester, A kiscsacsi kalandjai, Varjúdombi mesék, Pom-Pom, A nagy hoho-horgász, A kockásfülú nyúl, Magyar népmesék, Vuk, A legkisebb ugrifüles, Mirr-Murr kalandjai. Így, vagy úgy, de a legtöbb klasszikushoz köze volt.

A Frakkot mindenki szereti, nem úgy, mint a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években felnőtt gyerekek a Varjúdombi meséket. Mindenkinek van olyan 30-as, 40-es ismerőse, aki kőkemény horrorként emlékszik vissza a Tarbay Ede írta mesékre, mert a történetek is borongósak, olykor egyenesen nyomasztóak voltak a rongyokban járkáló szerencsétlen nyomorultakkal, Heinzelmann Emma barna-vörös-szürke figurái pedig a frászt hozták az ifjú nézőkre.

A Varjúdombi mesék és folytatása, a Varjúdombi meleghozók generációk számára okozott traumát, de azért ne egy tömegpusztító fegyverként gondoljunk a mesére, hiszen van, aki már gyerekkorában is szerette.

(Például én.)

Érdekesség: a sorozatot a magyar stop-motion animáció atyja, Mirr-Murr, Makk Marci, a kiscsacsi, a legkisebb ugrifüles és Misi mókus alkotója, Foky Ottó rendezte.

Papírkivágásos animációval készült a boglyos, lompos, loncsos és bozontos Vackor nevű piszén pisze kölyökmackó iskolás kalandjait bemutató 1988-ban bemutatott sorozat is. Kormos István verses meséje Márkus László előadásában egyszerűen zseniális (bár a meseklasszikusok között tulajdonképpen mindegyik az, így ezt a jelzőt mindegyiknél többször el lehetne sütni), a Reich Károly rajzai alapján készült figurák halál aranyosak – Vackort nem lehet nem szeretni.

 A Mikrobi már hagyományos, kézzel rajzolt rajzfilm volt, méghozzá egy igen népszerű rádiójáték feldolgozása. 1969 és 1979 között futott Botond-Bolics György, majd a későbbi évadokban már László Endre 52 epizódból álló történetsorozata, amiben Mikrobit, a mikrorobotert Csákányi László szólaltatta meg. Az addig csupán hallható Mikrobi egy gyerekeknek kiírt rajzpályázat eredményeként kapott testet, a 13 részes rajzfilmsorozat forgatókönyvét pedig Bálint Ágnes írta. Ez nagyon sokban különbözik Botond-Bolics eredeti elképzelésétől: míg a rádiójáték alapvetően egy ma már kissé nehézkes, ismeretterjesztő jellegű űrkaland volt, a rajzfilm rövid történetei sci-fi mesék voltak, a szereplők minden epizódban más-más bolygóra látogattak, és a címszereplő melletti legemlékezetesebb figurát, a kis Pepét is Bálint találta ki – nagymamaként volt honnan meríteni az aranyos kis bajkeverő megalkotásához. A sorozat különlegessége a merőben új, digitális animáció használata volt: a Központi Fizikai Kutatóintézet számítástechnikai fejlesztő részlege jóvoltából az űrhajót számítógéppel rajzolták meg, de a fotók és makettek háttérként használata az egész sorozatnak különleges látványvilágot kölcsönzött.  (A Comment:com-on egy két részes cikk mesél a rajzfilm születéséről.) Az 1973 és 1975 között készült rajzfilmet 1976-ban mutatták be, a rádiójáték utolsó két évada között.

És ha már szóba került László Endre, említsük meg Szíriusz kapitány című rádiójáték sorozatát is. László hihetetlenül izgalmas karriert futott be: a Képzőművészeti Főiskolán festőként diplomázott, volt rajzatnár, mozikarmester, főleg rajzfilmeket készített, leginkább reklámcélra, majd a Magyar Rádiónál temérdek hangjátékot írt és rendezett, 1959-től 1987-es haláláig ő rendezte a Szabó családot. A Szíriusz kapitány-sorozat 1977-1989-ig, 13 évadon át futott – az utolsó két történetet már nem élte meg. A 12. részt (Szíriusz és Leonida néni) László jegyzetei alapján Erőss Ágota írta, az utolsót pedig már csak ő, "László Endre emlékére"

– de olyan pocsék lett mindkettő, hogy bár ne emlékeztek volna meg róla. 

A történetek a 25. században játszódnak, a történet kezdetén a nyugalmazott orvos-hibernológus-űrhajóskapitány, Viktor Szíriusz kereken 100 éves, és kis barátaival a jóléti Hold Államban él. Együtt keverednek mindenféle kalandokba, amelyeknél László nem finomkodott: van itt halálsugárral lődöző, világuralomra törő gonosz tudós, génmanipulációval létrehozott emberfaj, kegyetlenül átműtött, rabszolgasorban tartott fiú, félelmetes idegen lények, robottestbe ültetett emberi tudat, a Holdat fenyegető aszteroida megsemmisítése, a Hold régi börtönkolóniáinak feltárása – ezek alapvetően krimik, persze nem hiányzik belőle a jórészt természettudományos ismeretterjesztés sem. László a Mikrobi stábjának jó részét magával vitte, a címszereplő itt is Csákányi László volt, és utolsó éveiben a sorozat hat történetét regényben is megírta, és azokban kibővítette a történeteket, sőt, ahol szükségét érezte módosított is rajtuk.

A Pom Pom meséihez és A nagy ho-ho-horgászhoz egy valóságos szupercsapat állt össze: Dargay Attila, Csukás István és Sajdik Ferenc.

E három nagyszerű alkotót, három zsenit remélhetőleg senkinek sem kell bemutatni, és amit együtt alkottak, az még a magyar mesemezőnyben is kiemelkedő.

A Pom Pom 26 epizódja 1978 és 1981 között készült és 1980 és 184 között vetítették. Egy-két rész kivételével a történet mindig úgy épül fel, hogy a Picur nevű kislány fejére rápottyan egy faágon ülő cimborája, a beszélő szőrcsomó, Pom Pom, akinek valamiről eszébe jut egy történet, ami egy-egy fura lényről szól. Aztán annyira belemerül a mesélésbe, hogy Picur csaknem elkésik az iskolából, rohan, mint az őrült, majd mikor beér az iskolába, a fején felejti Pom Pomot. Kihajítja az ajtón, mire Pom Pom megkérdezi, hogy megvárhatja-e (valószínűleg hazafelé is mesélne egyet), mire Picur azt mondja, hogy "háááát", és vége. És a szőrpamacs meséiben elszabadul a teremtő fantázia: olyan különös szerzetekről szól, mint a Madárvédő Golyókapkodó, Festéktüsszentő Hapci Benő, Órarugógerincű Felpattanó, Vastalpú Cölöpverő, Torzonborz Kalapevő, a Radírpók, no meg a csokifüggő Gombóc Artúr, aki rendre mindent megold. Sajdik zseniális rajzai tökéletesen illusztrálják ezt a kedves őrületet. Az idióta, kukacával társalgó horgászról (akit még a halak is kiröhögnek) szóló a nagy ho-ho-ho horgászról szóló mese is kiváló, de

a Pom Pom minden idők egyik legjobb meséje. 

Csukás több remekművet is írt, de tegyük hozzá, hogy legjobb meséi azért annak is köszönhető, hogy kivételes emberek fantasztikusan kreatív csapata álmodta képernyőre. A Pom Pom melletti másik csúcsteljesítmény a Süsü, a sárkány, ami a világ bábfilmtermésének egészét nyilván nem ismerve egészen biztosan a világ legjobb (kesztyű)bábfilmje. A látványvilág, a karakterek (Lévai Sándor alkotásai), a dalok mind-mind fantasztikusak és nagyon viccesek, és egyszerűen elképesztő, hogy egy némi textílből, fonalból és egyebekből összeállított sárkányt mennyire lehet szeretni, mert Süsü a nagy bumszli fejével, kócos kis szőke hajával és pici szárnyaival és Bodrogi Gyula hangjával a mesevilág egyik legszeretnivalóbb figurája. Lévai mellett Takács Vera dramaturg volt a sorozat lelke, a nagyszerű báb- és szinkronszínészek, no meg Kemény Henrik, aki Perhartz Imrével a címszereplő bábot mozgatta. 

Talán kevesen tudják, de a Süsü valójában továbbgondolás, remake: Miroslav Nastosijevic szerb író rádiójátéka alapján készült, amiben már Bodrogi szólaltatta meg a királylánytól is félő sárkányt. 

Takács Vera ötlete volt, hogy készítsenek belőle bábfilmet, és addig-addig noszogatta a tévé illetékeseit, míg azok be nem adták a derekukat. 1976-ban elkészült az egy órás pilot, majd 1980 és 1984 között tovább nyolc rész.

(Takács Vera mindig örömmel mesél Süsüről, ahogy azt weblapján, illetve a vele készült interjúnkban is tette.) 2018-ban a híres egyfejű 40. születésnapja alkalmából kiállítás nyílt az MTVA Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyén, ahol a sorozat eredeti bábjait is kiállíthatták – a csodálatos kiállításon mi is jártunk.

A magyar bábfilmek másik zseniális alakja Foky Ottó, aki a stop motion mestere volt, és egyedi stílusa miatt rögtön fel lehet ismeri az általa tervezett bábokat. Ő alapította és vezette a Bábfilm Stúdiót és a hetvenes évektől a nyolcvanas évek közepéig alkotott. Egészen fantasztikus életművet hagyott ránk: a Csukás forgatókönyvei alapján készült A kiscsacsi kalandjait és spinoffja, a Mirr-Murr kandúr kalandjai, A legkisebb ugrifüles és Tersánszky Józsi Jenő regényének feldolgozása, a Misi Mókus kalandjai, amit Mészöly Miklós adaptált, a Makk Marci mesél vagy az egész estés Éljen Szervác! című bábfilm. Foky kései sorozata a Süsüke, amit a korábban írt okok miatt inkább jobb elfelejteni.

És persze neki köszönhetjük a nyolcvanas évek elején debütált, legkedveltebb TV macit is.

A rendszerváltás után azonban hagyták elsorvadni a magyar animációt és a bábfilmek aranykora is leáldozott, Foky nem tudta továbbadni tudását. 

Ezekben a klasszikus mesékben mind-mind elképesztő emberek adták össze tehetségüket és talán nem is tudatosítottuk magunkban, hogy a hetvenes-nyolcvanas években szinte kivétel nélkül mesterművek születtek. Egy csomó kimaradt ebből a cikkből, de talán egy másik alkalommal majd bepótoljuk.