[img id=380012 instance=1 align=left img]Azért, mert Feldmár olvasása után egy magát széles látókörűnek ismerő ember is megdöbbenhet azon, hogy mennyire nem olyan, mint amilyennek addig hitte magát. A legjobb az egészben, hogy ez a felismerés még élvezettel is tölti el, pedig bosszúsan be kellene csapnia a könyvet, és soha többé elő sem vennie. El tudom képzelni, hogy ez sokszor meg is történik. Sajnálom, igazán sajnálom.

Bár már létezik egy Feldmár Intézet nevű hely 2006 óta, alapítója mégis azt mondja, ő nem egy intézet, tehát ez az egész nem róla szól. Nem kizárólagos nézetekről, tézisekről és módszerekről, melyek ráerőltethetőek egy-egy helyzetre, hanem mindig az egyénről és környezetéről. 

,,Az Ébredések tehát az én credóm – írja műve előszavában –, ami szintén nem azért született, hogy a nézeteimet, a hitvallásomat a magadévá tedd, elhidd, másold vagy kövesd, hanem azért, hogy bátorítson és megerősítsen, hogy artikuláld, fogalmazd meg, mondd ki a saját credódat.”

Elöljáróban megjegyzem, hogy »elsőbálozó« Feldmár-olvasónak nem az Ébredéseket ajánlanám. Talán azért, mert elsőként én is A tudatállapotok szivárványát fogtam a kezembe a magyarországi születésű kanadai pszichoterapeutától. 

Ez a könyv a 2002-es Van élet a halál előtt? című dokumentumfilmmel (rendező: Fliegauf Benedek) együtt igazán izgalmas. Feldmár mesél, előad és válaszol. Érdekesen, elgondolkodtatóan, sokszor felkavaróan szól az előítéletekről, a szabadságról, a félelemről, a családon és a társadalmon belüli szocializációról, a pszichológiáról, a pszichiátriáról, a drogokról – és másról is.

Az Ébredésekben a szerző (többek között) azt mondja, beszélgessünk, beszéljünk, gondolkodjunk a drogról, a drogokról. A könyv felforgatja, megmozgatja azt a témát, ami eddig fekete-fehér volt, és teljesen új dimenzió tárul elénk. Amit eddig orvosságként kezeltünk, hirtelen kábítószer lesz, a kábítószer pedig súlyos mentális problémáktól szenvedő emberek megmentőjévé avanzsál. Hogy is van az, hogy minden kábítószer drog, de nem minden drog kábítószer? 

A könyv feleletet ad. Mi a legjobb ebben az egészben? Itt nem csupán a drogokról van szó, hanem mindenről, amiről közhelyesen, előítéletesen gondolkodunk. Pontosabban, amiről nem gondolkodunk, mert az kényelmesebb. Talán ebben rejlik a titok. A szerző arra ösztönöz, hogy legyünk kritikusabbak, nyitottabbak, ne féljünk az önálló gondolatoktól – nem utolsó sorban pedig jobban figyeljünk embertársainkra. A szenvedélybetegségek és a mentális zavarok is könnyebben kezelhetőek lennének egy figyelmesebb világban.

Az Ébredések három, egymással szoros kapcsolatban álló részből áll. Az első, a Vidáman zuhanunk című beszélgetés 2011 szeptemberében zajlott le budapesti közönség előtt, Feldmár András és Kiss Tibor, a Quimby zenekar frontembere között. A zenész több éves kábítószer- és alkoholfüggőségéről beszélt, valamint az ezektől való megszabadulásáról. Őszintén szól kiszolgáltatott helyzetéről és kétségbeesett próbálkozásairól, melyek végül egy kifejezetten kábítószerfüggőkkel foglalkozó alapítványhoz vezették. Az interjúban felsejlik a pszichoterapeuta egy jól ismert gondolata: a megfelelő körülmények és a megértő társak sokat számítanak az egyén felépülése szempontjából.

[img id=454791 instance=1 align=left img]A folytatásban (Ébredések fejezet) észrevétlenül átsiklunk az író egyik kedvenc témájára, a tudatállapot változására. Nem a világból való menekülésről vagy szórakozásról van itt szó, hanem terápiáról, meditációról, belső utazásról, a transzcendenssel való kapcsolatról, az élet más irányokból való megvilágításáról. Érdekes élmény megbarátkozni olyan fogalmakkal, mint a ketamin, az ecstasy vagy az LSD, melyek az eddigiektől eltérően pozitív szerepben jelennek meg. Nehéz ezt felfogni hétköznapi tapasztalattal, de a könyv enyhít a szkepticizmuson.

Az olvasó az utolsó rész (Tedd meg, légy bátor, és maradj csendben!) közepe felé haladva abban a helyzetben találja magát, hogy saját tudatállapotait veszi sorra. Reggel a buszon, szemben a főnökkel, délben a tömött étteremben, este a hipermarketben öt méteres sorban állva, vitázva egy családtaggal. A befolyásoló tényezőknek pedig se vége, se hossza, a házasság unalmassá válik, a hétköznapok egybefolynak, a konfliktusok pedig napról napra ismétlődnek. Életünk jelszavai mindeközben: gyorsaság, hatékonyság, szabályozottság, sematikusság. 

Mindezek mellett elvész a szemlélődés és az elmélkedés, a valódi testi és lelki kapcsolat, a figyelem és a megértés. ,,Amikor a gyerekek megtanulják, hogy mit szabad és mit nem szabad, hogy mit kell és mit nem kell tenniük, ezt a szülőktől, a tanároktól, a rokonságtól tanulják meg, explicit vagy implicit módon. Ez az a közeg, amelyben úszunk, anélkül, hogy észrevennénk, hogy tulajdonképpen miben is vagyunk. Ez a helyi, provinciális, homogenizáló hipnózis a moralitás világa. De mindannyiunknak megvan a lehetőségünk arra, hogy felébredjünk, megvizsgáljuk a parancsolatokat, tilalmakat, muszájokat, és kialakítsuk saját individuális, a helyi moralitáson felül álló etikánkat.”

Ahogyan Feldmár András is vallja, az ő könyvei nem megoldást kínálnak, hanem útmutatót. Útmutatót ahhoz, hogy kilépve a kollektív hipnózisból, új szemszögből tekintsünk a világra. Megadja a kezdő lökést és fényt villant fel az alagút végén, melyet viszont nekünk kell végigjárni. Ha kell, egyedül, ha lehet, társakkal vagy akár egy szakemberrel.

Feldmár András könyveiről itt olvashatsz az Olvass bele portálján.