Hogyan legyünk könnyen, gyorsan gazdagok - kicsit (vagy nagyon?) a szürke zónában, de profi tőzsdézéssel? Ez a Brókerarcok című film témája. (Rendezte: az első filmes Ben Younger.) Vonzott a dolog, mert ez az aknamező egyike napjaink legforróbb ügyeinek. (Újságaimban kéthavonta találok ilyen gazdagodós/lebukós történeteket.) De hogy mindjárt a közepén kezdjem, az újságbeli sztorik izgalmasabbak, a rossz emberek ravaszabb trükkökkel dolgoznak és kibontakozásuk is bonyodalmasabb. Ami ebben a brókerfilmben érdekes, az a korhangulat meg a speciálisan képzett alegység, a húsz-harminc közötti generáció mentalitása, életsebessége, pénzhez való viszonya - az első filmes rendező-írónak ezt sikerült elkapnia. Egyébként félbemaradt történet, vannak jó mozaikjai, még dolgozni kellett volna rajta.
A kezdő brókert (Giovanni Ribisi) felszippantja egy ismeretlen, de nagyban játszó cég: mivel kétes ügyleteik vannak, csak friss erőkkel dolgoznak - iskolázatlan, de magas adrenalinszintű fickókkal. Az a trükk, hogy kuncsaftokat szereznek, rádumálják őket valami jól hangzó részvényre, aztán fantasztikus prémiumokat zsebelnek be. Állítólag itt mindenki milliomos már...
Persze Ribisinek pár évet bagóért kell lehúznia, amíg kitanulja a szakmát, és amíg főnökei rájönnek, hogy van benne elég agresszivitás, kapzsiság és céghűség. Aztán mindent bele. Ez a kiképző periódus a film legjobb része: trükköket, szakzsargont tanulhatsz, meg olyan agresszív fazonokkal ismerkedhetsz meg, hogy feláll a szőr a hátadon. (A fő kiképző: Ben Affleck - szuper alakítás.) A kilencvenes évek végének pénzkultúrája, ha naiv megközelítésben is, de átjön a képeken.
A baj abból támad, hogy az új brókernek, Ribisinek skrupulusai támadnak: mitől megy olyan jól ennek az irodának, mikor senki sem ismeri őket a piacon? Mitől lettek milliomosok a főnökök? Véletlenül rájön, hogy azok a cégek, melyeknek papírjait árulják, nem is léteznek - és azt is kezdi sejteni, hogy ki kéne szállni. Ez azonban nem is olyan könnyű. Egyfelől a cég védi magát, másfelől meg ott az a pár millió, amit ígértek, mégiscsak nagy a csábítás. Mindezen túl Ribisi imponálni akar az apjának, akinek nem tetszik, hogy otthagyta az egyetemet és csak teng-leng a világban. Most viszont láthatja, hogy szép öltönyben jár, szakmája is van. De azért nehogy már az legyen, hogy apuka miatt lettem bűnöző...
Pedig ez van: az FBI már rég figyeli a céget, nyilván a kifosztott kliensek jelentették fel őket. Ráállnak Ribisi nőjére (a titkárnő: Nia Long), tőle csak egy lépés, és a srác máris benne van a pácban: vagy elmeséli, mi történik a cégnél, azaz beköpi kollégáit, vagy apuka is bajba kerül. (Már megint az apafigura - a film nem tud elszakadni ettől a freudi tételtől.)
Itt mintha elszakadt volna a filmszalag: hirtelen vége a mozinak. Pedig az lett volna az izgalmas, hogy mi történik a brókerben: kit miért árul el, hogyan dolgoznak a törvény őrei, lehallgatás, zsarolás, céghűség, piacfelügyelet. Kezdő rendező - ennyire futotta. Marad a korszellem, a gyors pénz évtizedének közhelyábrázolása.
Egyébként megért volna egy misét a sztori kidolgozása: egy-egy ilyen fekete ügyből többet lehet megtudni a rendszer működéséről, mint árfolyamhírekből vagy kézikönyvekből. Igaz, hogy ezek az álbrókerek bepalizzák kuncsaftjaikat, tehát fehér galléros bűnözők, de a dolog csak azért működik, mert egyre jobban terjed a hiedelem: itt mindenki csak nyerhet. Az árak felfelé mennek, a kockázat minimális, nyomulni kell. És majd mindenkit elkap ez a gazdagodási láz. Igen ám, de ettől kockázatos a tőzsde, annyira, hogy Greenspan, a főbankár intelmeit ma már nemcsak szakemberek hallgatják, hanem még idehaza is minden OTP-számlatulajdonos. Vagyis a film - a sorok között - a tőzsde és a társadalom közötti eltorzult viszonyról is ejt némi szót. Kár, hogy alkotói elhamarkodták. Vigaszdíj: a zenét (The Angel számait) élvezni fogod.
