Gyúrnak, vazze!

Ez már a kilencvenes évek. Nem annyira vidám évtized, mint a nyolcvanasok, amikor még jöhetett egy két lábon járó stájer tölgy, és gyors rohammal bevehette Hollywoodot. Néha ma is megnézzük a filmjeit. Azt mondták, hogy ez az amerikai álom, pedig ez csak osztrák álom. Mire lepergett az az évtized, egy nagy csapat idióta hitte azt, hogy ha elég sokat emelgeti a súlyokat, és megfelelő mennyiségű testépítő koncentrátumot ad be izomba, akkor valami hasonló fog vele is történni.

Nem mintha mindegyik tévedett volna. Egy Mark Wahlberg nevű ifjú kokainista, a szomszéd állkapcsának ellensége és kigyúrt alsónadrágmodell például addig erőlködött, amíg börtön helyett a slágerlistákra került. A slágerlistáról pedig a filmvászonra, ma is nézzük a filmjeit. Annyira, hogy ő, akinek sikerült, most épp azt játssza, akinek nem, Daniel Lugót, a floridai Sun Gym-banda vezérét.

Még mindig igaz történet, írják ki a film vége felé, egy valószínűtlen pillanatban, amikor a másik izomagy, akinek az a feladata, hogy kezeket égessen el a grillsütőben, kimegy az utcára, és ott önti az olajat a kis emberi csülköcskékre, ne füstöljön már ez a vacak a házban. Elmebetegek között élünk, ezt azért nem árt, ha emlékezetünkbe véssük. Mert tényleg igaz a történet, annyira az, hogy a levágott kezek tulajdonosát, akit a filmben csak jugoszláv kurvának neveznek a gyilkosok, Fürtön (Furton) Krisztinának hívták. Ő is csak megálmodni tudta az amerikai, osztrák és magyar álmot, és nem megélni.

Kis jóindulattal: ez egy igazán jelentős film. A kis jóindulatot azonban senkitől sem fogja megkapni, a túlnyomó többség nem azt kapja a moziban, amire jegyet vett. Aki akció-vígjátékra számít, annak gusztustalan elmeháborodottak gyilkolják a többieket, anélkül, hogy felfognák, mit is tesznek. Aki robbantásra és fegyverropogásra jött, annak túl debilek lesznek a főszereplők, mint ahogy valóban túl debilek is, terepszín arcfestékben rohamozzák meg a kiszemelt áldozat házát, majd amikor látják, hogy éppen szédert ülnek, akció lefújva ordítással menekülnek. Náluk már csak a rendőrség idiótább, hogy hónapokon át nem tudja elfogni őket. Aki meg komoly filmre készül, annak mégis túl víg a játék, nem kellene viccet csinálni abból, hogy a jóisten előszobájának mondott Miamiban néhány őrült nem tudja kivárni, amíg a jóisten szólítja a vendégeit, hanem inkább saját kézbe szeretné venni az élet és halál kérdését. Még élnek a hozzátartozók, föl is vannak háborodva.

Mellesleg Daniel Lugóval nem ennyire türelmetlen az igazságszolgáltatás: a film végén csak annyit tudnak kiírni az arcképe mellé, hogy halálra ítélték, de az azóta eltelt bő tizenöt év nem volt elegendő az ítélet végrehajtására.

Lehetne ez egy igazán jelentős film, mert a magam részéről mindig ilyesmire vágytam. Mutassák már meg, hogy embert ölni se nem kúl, se nem fölemelő, nem belépő a nagystílű életbe és nem kaland. Nincsenek zseniális gyilkosok, csak fantáziátlan, tompa agyú barmok, akiknek még annyi képzelőerejük sincs, hogy átéljék: amit tesznek, az a másiknak fáj, amit elkövetnek, azt nemcsak azzal az egy emberrel teszik, de a rokonaival, barátaival, szeretteivel is. A másik elpusztítása szégyenletes, mocskos, kisszerű, primitív és szánalmas. Ilyen filmeket kellene készíteni. Csak sajnos nem ezt, mert ezt pont azok nem értik meg, akiknek készült. Nekik ez nem elég frappáns, nem elég vicces, nem elég látványos. Mindenki másnak meg túl vicces, túl látványos, túl robbanós és túl szaladgálós. De ha bukik, legalább a szándék rendben volt.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu