Beszélik, hogy Bobby, a Dallas című össznépi közkedveltségnek örvendő tévés szappanopera hőse annak ellenére, hogy eltemették és megsiratták néhány hét múlva ismét testi mivoltában jelenik meg a képernyőn. Hogy milyen rafinériával vezetik vissza az életbe a szerzők, nem tudom, a mozinéző azonban meghökkenten tapasztalhatja, hogy a példa ragadós. Ezen a héten két filmben is "feltámadásnak" lehetünk tanúi (legutóbb pedig Woody Allen ugyancsak eljátszott a motívummal rejtélyes manhattani krimijében).
A konzervatív realizmus hívei persze szörnyülködnek, a valóságon tett durva erőszaktételt emlegetnek, magam viszont sok kísértethistória ismeretében kevéssé vagyok szigorú. Attól, hogy egy hulla fogja magát és visszatér az árnyékvilágból, stílusosan szólva még nem kell a lélekharangot meghúzni az alkotás felett. Ezzel szemben megvizsgálandó: a meghökkentésen kívül milyen célja, rendeltetése, tartalma, tragikus vagy netán humoros töltése van a szóban forgó mozzanatnak. Aki nem képes elfogadni a szellemek lidércnyomásos felbukkanását, megérdemli, hogy folyton földhözragadt mesékkel traktálják.
A "védőbeszéddel" azért hozakodtam elő, mert érzékeltetni szeretném elfogulatlanságomat. Kritikusi fejcsóválásra egyáltalán nem az aktivizálódó halottak miatt kényszerülök. Más prózaibb a kiváltó ok. A látvány logikája egyik mű esetében sem indokolja a fantasztikum meglehetősen túladagolt dózisait.
Percy Adlonnak olyan pompás mulatságokat köszönhetünk, mint a harsány humorú Cukorbébi, a különös szituációkban bővelkedő Bagdad Cafe, a remek jellem- és magatartás-tanulmánynak beillő Rosalie vásárolni megy. Az új mű, a Younger & Younger ( melyet a forgalmazó Budapest Film Örökifjú & társa címmel indított útjára) megint egy fölöttébb furcsa figura kalandjait eleveníti meg. A Los Angeles-i külvárosban dekkoló raktártulajdonos profi playboyként hajkurássza a nőket, bár némi családfői felelősség is munkál benne. A kalapot otthon nem teljesen egészséges felesége viseli. A férj egyik félrelépésének kíváncsi tanúja, az asszonyka kukkolás közben megszívlelendő tanulság! kileheli a lelkét. Aztán nem sokkal később "visszaleheli". Csélcsap ura nem hódolhat zavartalanul az élvezetek oltárán, mert a nő felbukkanásai egyre gyakoribbak. Ráadásul egyre vonzóbb is. Miután Percy Adlon eltérítette a sztorit, meghökkentő stílusváltással kuszálja össze a szituációkat. Időnként dalra fakadnak a szereplők. Donald Sutherland, a modern filmművészet egyik kiváló szerepjátszója úgy viháncol, mint akinek soha nem nő be a feje lágya. Az érdes szabványkomikumot sápadt sémák táplálják. De még ez sem baj. Én azért csalódtam egy kicsit, mert a hagyományoknak gyakran fittyet hányó mester szalonvígjátékot kreált abból az alaphelyzetből, melyet gyilkos szatírává bontakoztathatott volna ki. A film nézhető és élvezhető, csak éppen felszínes. Anekdota marad, holott istentelenül groteszk tragikomédia lehetne.
Más műfaji regiszteren helyezkedik el Alex Proyas fantasy-horrorja, A holló.
Edgar Allan Poe hívei ne reménykedjenek: a hidegrázásos őrületnek nincs köze a klasszikus irodalmi alkotáshoz, akárcsak a hét premierjeinek Henrik Ibsen drámájához, melynek címét kölcsön vettem e jegyzethez. Meg kell vallanom s elítélem magamat érte, a röhögés kerülget, amikor a fordulatokat felidézem pedig, s ezzel el is árultam, az a bajom a vadonatúj hollywoodi agyrémmel, hogy felszabadult iróniát még egy röpke snittjében sem nagyon lehet felfedezni. Szóval: az ördög éjszakáján a Holló kiválaszt valakit az ártatlanul meggyilkoltak közül, hogy az illető életre kelve bosszút állhasson. Másfél órán átnézhetjük Eric küldetéses csihipuhiját, ahogy rendet vág a gonoszak között a károgó madár buzgó asszisztálása mellett (állati az új tematikai divat, a jövő héten jön a farkas). A holló nem Rémségek kicsiny boltja-szerű morbid látomás, inkább az iszonyat zsúfolt szupermarketje. Dübörgő ritmusokból, szakadatlan üvöltésekből, sokkoló jelenetekből áll a hömpölygő klipáradat.
Agresszivitás hat át minden kockát. James Obarr képregénye volt az ihlető. Brandon Lee, a forgatás közben váratlanul elhunyt sztár a főszereplő. A teljesítmény a maga nemében profi mutatvány, de hát a misztikus jelképek antológiája megítélésem szerint túllép az egészséges abszurditásokon. Akinek ez kell: borzongjon. E sorok írója beismerve konzervativizmusát élőbb halottakra vágyik.
