A Z világháborúnak hazudik a címe, ugyanis a globális méretű konfliktusból néhány híradóbejátszáson és repülők ablakain átlesett látképeken kívül nem sok mindent kapunk. Ehelyett végig egy hőst követünk, a Brad Pitt által játszott ENSZ-tisztviselőt, Gerry Lane-t, aki Max Brooks regényében csak egy szereplő volt a sok közül. Érthető a könyvrajongók felháborodása, amiért a világ minden tájáról összegyűjtött interjúk révén kibontakozó komplex beszámoló helyett egy nagy menekülés teszi ki a cselekményt.
Részben jogosan: Soderbergh Fertőzése 2011-ben megmutatta, hogy működőképes ez a tablószerű ábrázolásmód a mozivásznon is, azonban a sajtóban jól dokumentált forgatási nehézségek (rengeteg csúszás, kényszerű átírások és újraforgatások, 200 millió dollár körüli büdzsé) és az alkotók korábbi munkái miatt már annak is örülhetünk, hogy mennyi mindent nem rontottak el a Z világháborúban. Marc Forster rendező a Quantum csendje után megtanult akciójeleneteket rendezni, a finálé átírására behozott Damon Lindelof pedig a Prometheusszal ellentétben ezúttal képes volt egy viszonylag okos, érzelmileg is megnyugtató lezárásra.
A Z világháború mindemellett sok szempontból inkább Brad Pitt filmje. Producerként ő a felelős azért, hogy végül mégis összeállt a film, mint ahogy valószínűleg azért is, hogy az ő karakterén túl mindenki más – talán a feleségén kívül – csak egy-két jelenet erejéig tűnik fel a vásznon. Lehet, hogy eleve nem is szántak senkinek háromdimenziós karaktereket, lehet, hogy csak a vágásnál áldozták fel őket a tempó oltárán, mindenesetre az egyszerű figurák nem dolgoztatják meg túlságosan a főleg sorozatokból és európai filmekből ismerős színészgárdát.
Ezért a sekélyességért azonban kárpótol a film feszültségben, izgalmakban és látványban. Miután Lane-nek sikerül kimentenie családját a nyílt tengeren horgonyzó katonai bázisra, azonnal útra kell kelnie, hogy az első áldozat megtalálásával és megvizsgálásával ellenszert találjon az őket megfertőző kórra. Dél-Koreából Izraelbe, majd onnan Walesbe vezet a „nyomozás”. A feszültség fokozatosan erősödik, és a zombik (akik az élőhalottak 28 nappal később-féle gyorsan mozgó alfaját képviselik) száma is egyre csak nő, hogy végül az izraeli szekvenciában minden a tetőfokára hágjon. Ezután bölcs mértékletességről tesz tanúbizonyságot, hogy Az acélember–Bosszúállók-féle bolygópusztító jelenetek helyett a Z világháború egy "apró" épületben zajló bújócskával ér véget. Üde színfolt ez az egyórás pusztításorgiák közt.
A film tartózkodó erőszak-ábrázolására jellemző, hogy a kamera mindig épp elkapja a tekintetét a borzalmakról; vérből csak annyi van, amennyi az amerikai PG-13-as korhatár besorolásba elfér, és horrorisztikus elemek helyett inkább a thrillerre jellemző feszültségkeltés, a suspense dominál.
Így azok számára is jó belépő a Z világháború a zombifilmek világába, akiket korábban nem érdekeltek az élőhalottak: azaz a plázamozikba járó széles tömegeknek. A műfaj továbbélése érdekében ezek a megoldások fontosak lehetnek, ebből a szempontból talán még jobban is járunk, mintha "csak" egy jó regény jó adaptációja lenne a Z világháború.
Pontszám: 6/10
