Tanmese - de a jobbik fajtából, a sztorinak van füle-farka. Kicsit ugyan túlcukrozták, többször is befejezték, de még olyasmit is elleshetsz, amire nem is gondolsz. A Carla új élete című film (rendezte Garry Marshall) arról szól, miért nem szabad mindent a gyerekek helyett kitalálni, elrendezni. Szóval, hogy a normális felnőttséghez önállóság kell: csinálják úgy, ahogy ők akarják, akkor is, ha az, amibe belevágnak, nem olyan, ahogy mi szülők elképzeljük. Ez a tanács itt egy fura történetbe van csomagolva: Carla (Juliette Lewis) visszamaradt lány, különiskolába jár, csakhogy amikor hazahozzák, fellázad, saját életét akarja élni. Hát persze, hogy féltik, Diane Keaton, az anyuka még a lélegzetvételt is előírná neki, esze ágába sincs lakást venni a kiscsajnak. De Carla önfejű, csak kiharcolja, ami jár neki. És mit tesz isten, az önállóság, azaz, ha mindent neki kell megoldania, nemcsak igazi nőt farag belőle, de még azt a szellemi lemaradását is behozza (valamennyire), amivel a film bemutatta az elején.
Ez persze túlzás, de hát istenem, moziban és komédiában vagyunk. De a tanács ? ami nélkül kevés hollywoodi filmet úszol meg - azért "ül": mi szülők rémesek tudunk lenni. Diane Keaton legalábbis elviselhetetlen házisárkány, mit mondjak, undok egy spiné - ami persze csak azt mutatja, hogy nagyszerűen játszik. Az már kevésbé jön le a vászonról, hogyan kell csinálni azt, hogy az ember segítsen is, de ne is legyen jelen, engedje szabadúszni őket (a gyerekeket), de azért ott legyen, ha nagy a baj. A moziban könnyű - pénz van dögivel ebben a húszszobás házban -, szóval gond egy szál se, túl azon, hogy Keatonnak a másik lány sem tetszik, szerinte nagy baj, hogy leszbi lett belőle, ezért a legjobb, ha keres neki valami jóképű pasit, hátha az segít... Még jó, hogy van neki egy nyuszi férje (Tom Skerritt), aki mellékállásban tökéletes pszichológus, szóval, ha gáz van, ő mindent elrendez. (Szegényt jól megszívatják, de ő csak nyel: fő a gyerek...)
A nevelődést persze a szerelem hozza: Carla és egy kedvesen stikkes srác (Giovanni Ribisi) egymásra találnak. Itt hangzik el a film tán egyetlen emberi mondata: - Én nem tudok úgy teniszezni, ahogy akarod - mondja Carla az anyjának -, nem értek a festészethez, de tudok szeretni... A mozizás itt egy pillanatra művészetté fajul, de aztán minden kiegyenesedik: egy zajos minivihar után győz a szerelem. Esküvőjükön még katonazenekar is felvonul -, hogy legyen valami záróképe a mozinak: San Francisco, kilátás a Golden Gate-re, és szépek a tengerészgyalogos díszegyenruhák. (Zsebkendőket el lehet dobni, a kijáratnál adnak másikat....)
Amúgy azt is ellesheted, hogyan él a felső tízezer: nem a kocsikra, a gazdagság látható kellékeire gondolok, hanem a "mit fognak szólni hozzá a Country Clubban?" szorongására, a családi "betegségek" kétségbeesett titkolására, az előkelő, ám jeges hangulatú vacsorákra, ahol a házvezetőnő a legnormálisabb lény az asztal körül. Ezeknek is megvan a maguk keresztje, mondanák a Tömő utcában. A tanulságokból nekem apuka megjegyzése tetszett a legjobban. - Miért vagy elkeseredve? - mondja Diane Keatonnak-, a gyerekeink nem drogosok, nem piálnak, és nem szavaznak a demokratákra!
