Hajléktalan zugíró

  • - kg - / Mancs

Az írókról, különösképp a kezdő írókról szóló filmek örök kínos pillanata, amikor az ifjú művész papírlap fölé görnyedve alkot, majd elégedetlenségében gombóccá gyűri a leírtakat, és a szemetes felé hajítja a végterméket.

Nem árulhatjuk el, hogy Paul Danónak sikerül-e célba találnia, mindenesetre keservesen megy az írás, melynél már csak az élet keservesebb, főleg, ha apu rég lelécelt, anyu öngyilkos lett, a savanyúképű utód pedig egy hajléktalanszállón robotol. Ennél is keservesebb, ha egy nem túl szép napon ismerős sétál be az ajtón: a kedves papa jött melegedni, csoda-e, ha a film alapjául szolgáló memoárnak az Another Bullshit Night in Suck City (szabadon: Újabb ótvar este Szívásváradon) címet adta a szerző. A magyar filmcím csak nyomokban őrzi az eredeti szép durvaságát, az angol (Being Flynn) pedig végképp elfinomkodja a dolgot, de legalább őszinte címere a produkciónak. A hollywoodi kameramozgásokhoz szokott Paul Weitz ugyanazzal a mozgáskultúrával közelít a periférián élőkhöz, mint eddig bármely más műfajhoz; a legrosszabb, ami a látottakról elmondható, hogy flott, kiszámítható és nem fülsértően, csak olyan jól nevelten hazug. Ez is egy minőség, melyhez bizonyos talentum kell, és az is egy minőség, amit Robert De Niro nyújt a bőszen buzizó-niggerező, zsenitudatú piás hajléktalan zugíró apa szerepében. A Mocsokváros utcáin egy halmozottan előnyösen fényképezett dráma egy csokor halmozottan hátrányos helyzetű senkiről - olyan nagyon azért egy senki sincs elesve, hogy ne lehessen jobb embert faragni belőle.