Október 31. ma már Magyarországon is népszerű ünnep, bár még mindig sokan morognak amiatt, hogy miért kell átvenni a hanyatló Nyugat marhaságait, hiszen ugye az írek meg az amerikaiak sem ünneplik meg a mi busójárásunkat. Azért itthon is sokan töklámpást farigcsálnak és jelmezes buliba mennek ilyenkor, vagy annyi horrorfilmet néznek meg, amennyit csak tudnak. Nekik ajánljuk ezt a cikket.
Hétfő: Stigmata
1999 a vallásos horrorok éve volt: az Y2K-para apokaliptikus világvége jóslatai termékenyen hatottak erre a műfajra is. A haragos tekintetű Gabriel Byrne két ilyen filmben is szerepelt: Schwarzenegger Ítéletnapjában ő volt maga a Sátán, a Stigmatában viszont ő próbálta meg a Vatikán ügynökeként kinyomozni, tényleg ördögi erők szállták-e meg egy csinos fodrászlányt (Patricia Arquette)
A film címe onnan jön, hogy a lány testén sorra megjelennek Jézus szenvedésének jegyei, a stigmák: vérzik a csuklója, a lába és a homloka is. A vatikán nyomozó megérzi a fenyegető, démoni erőket, miközben egy 2000 éves imaszöveg is előkerül, amelyben van kataklizmával fenyegetés és egy utalás arra is, hogy a régi apokrif iratok szerint nincs semmi szükség a katolikus vallás hivalkodó külsőségeire, mert maga a hit a lényeg.
Kedd: Náci zombik
2009-ben Tommy Wirkolára figyelt a fél világ: a norvég rendező ugyanis egy fergeteges zombis horrorral jelentkezett, és díjat is kapott érte a torontói After Dark fesztiválon. Pedig a horogkeresztes zombikban igazán nem volt semmi új, hiszen az okkult nácik minimum a Frigyláda óta ugyanúgy a popkultúra buta gonosztevői, mint a Jason-féle maszkos sorozatgyilkosok, vagy a vulkánsziget mélyén világuralmi terveket szövögető, macskasimogató, kopasz gengszterek.
A Náci zombik sztorija egyszerű, mint a karlendítés, lényegében a tinihorror klisék nyakon öntése pár horogkeresztes kabátban parádézó rémpofával. Egy baráti társaság bulizni indul az isten háta mögötti, hegyvidéki nyaralóba, ám ott sorra megölik őket - az újdonság igazából annyi, hogy ezúttal nem egy hokimaszkos gólem a gyilkos, hanem egy csapatnyi foszladozó húsú, háborús veterán.
Szerda: Evil Dead - Gonosz halott 2.
Sam Raimi kultfilmjében, az 1981-es Evil Deadben Ash (Bruce Campbell) és a barátai a horrorfilmek egyik legnagyobb kliséjének számító, elhagyatott erdei házba mennek bulizni. Ám miután a pincében belelapoznak a Necronomiconba, elszabadulnak az erdő gonosz démonai, és Ash barátait megszállva fel akarnak trancsírozni mindenkit.
Az 1987-es folytatásban Ash és a barátai megint egy erdei házban piszkálják a Necronomicont és hergelik fel a démonokat, és elszabadul a totális őrület, így a végeredmény minden idők egyik legjobb horrorvígjátéka lett. A levágott kezét láncfűésszel helyettesítő Ash mára popkulturális ikonná vált, de szükség is volt erre a vérfrissítésre a '80-as évek végén, mert a Gonosz halott 2-nek ekkorra már olyan vígjátékba hajló horrorfilmes franchise-okkal kellett versenyeznie a nézők kegyeiért, mint a Rémálom az Elm utcában és a Péntek 13.
Csütörtök: Motel 3
Az Evil Dead 2 forgatókönyvírója, Scott Spiegel volt már színész, producer, mszkmester és kameramann is, aztánv égül arra tette fel a karrierjét, hogy mások ötleteiből folytatásokat gyártva szakítson nagy pénzt a stúdióknak.
A Motel 3 is lényegében egy csak dvd-n forgalmazott, de ott igen jól fogyó folytatás Tarantino legjobb tanítványának, Eli Roth-nak a 2005-ös Motel című, kisköltségvetésű horrorfilmjéhez. A sztori annyi, hogy három fiatal srác legénybúcsút tart egy Las Vegas-i sztriptízbárban, ami később átcsap egy gazdagokból álló elitklub tagjainak pokoli emberkínzós játékába.
Péntek: Az élőhalottak éjszakája
George A. Romero 1968-as kultfilmje úgy lett a zombis horror alapköve, hogy valójában egyszer sem hangzik el benne a zombi szó, végig ghoulnak hívják a sírjukból kikelt, tántorgó lényeket. A film látszólag a szokásos horrorklisé egy öreg házban randalírozó szörnyekkel és sorra meggyilkolt szereplőkkel, valójában viszont kőkemény társadalomkritika. Az élőholtak ugyanis Romerónál mi magunk vagyunk: a II. világháború utáni jóléti társadalom tagjai, az amerikai Aranykor rádiójátékokkal, tévévetélkedőkkel és reklámokkal agymosott fogyasztózombijai, akiknek egy váratlan kataklizma azonnal felborítja az elkényelmesedett életét.
Romero filmje ráadásul nemcsak az amerikai aranykorra és a hidegháborúra reagált, de Vietnamra és a feketék emberjogi harcaira is. A filmvégi lezárásban látott híradórészletek és katonás-helikopteres felvonulás pont olyan, mint valami haditudósítást mutatnának a tévében, a fekete főhőst (Duane Jones) pedig ugyanúgy lelövik a zombiként randalírozó, felfegyverzett redneckek, mintha egyetlen perc sem telt volna a el a Ku-Klux Klán lángoló keresztes akasztásai óta.
