Gothár Péter az utóbbi években gyakran készítette mozifilmjeit külföldi helyszíneken és szereplőkkel. A "Tiszta Amerikát" New Yorkban, "A részleg"-et Romániában, a "Haggyállógva Vászkát" Oroszországban forgatta, s a "Paszport" első fele is Ukrajnában játszódik. Új filmje - az 1985-ös "Idő van"-hoz és a 1979-es "Ajándék ez a nap"-hoz hasonlóan - visszatér a hazai jelenvalóhoz.
Závada Pál segítségével Gothár tőle megszokott módon ismét irodalmi alapú forgatókönyvet és tőle szokatlan módon zenés filmet készített, melyben gyakran visszaköszön az utóbbi évek jelen-filmjeinek és könnyűzenei koncertjeinek hangulata. A zenei anyag többek között Kispál, Balaton, Quimby, Hyperkarma, Kampec Dolores, Heaven Street 7 számokból áll össze.
"A magyar szépség"-ben napjaink újgazdag lakótelepe virít egy régi lakótelep tövében. Napjaink egészséges erotikája öklendezik egy élelmiszerkutató vállalat hánykolódó belsőségeiben. Napjaink naiv reményei lengedeznek egy fiatal generáció ártatlan kezdeteiben. Napjaink új árulásai fekélylenek a régiekkel elválaszthatatlan, homályos összefüggésben. A film sok szálon futó története két szomszédos család és egyben két generáció életét meséli, mely titkokkal teli és megállíthatatlanul közelít egy vadonatúj összeomláshoz. Egy munkahelyéről kirúgott, csalódott ötvenes (Máté Gábor) egy fiatal lány szerelme által rövid időre visszakapja fiatalsága erejét (lsd. "Amerikai szépség" laza párhuzam), de végül nincs visszaút, belepusztul utolsó árulásába, belezuhan saját múltja feneketlen kútjába. Felesége (Udvaros Dorottya), aki elkurvulva hódol az új, hamis istenség, pénz-és-főnök előtt, hiába próbálja visszatartani lányukat, aki látva szülei roncséletét külföldre menekül. Szomszédjukban különös család él: egy Magyarországon ragadt volt orosz katona a szomszéd lányába fülig szerelmes fiával és jósnőként egzisztáló feleségével (Börcsök Enikő). És ott van még a törtető ifjú igazgató szervezte nyugdíjazási matiné a hét kecskegidával és a farkassal, meg egy titokzatos zongoratanárnő és a szálak egy éjszakai buliban végképp összekavarodnak.
Az öt évvel ezelőtti Filmszemle-fődíjas rendezője azzal a megjegyzéssel vette át a díjat, hogy köszöni Gothár Péternek, hogy abban az évben nem készített filmet és így neki juthatott a rangos elismerés. Úgy tűnik igaza volt, mert Gothár az azóta elkészült legújabb mozifilmjéért valóban ismét megkapta a fődíjat. A döntés talán valamivel kevésbé volt egyértelmű, mint legutóbb a "Részleg" és a "Hagyjállógva Vászka!" esetében. Csak az idő igazolhatja azt a feltételezést, hogy Gothárnak ez a mostani nem tartozik a legjobb filmjei közé. Tagadhatatlan azonban, hogy ezzel a hazai jelenvalóban alaposan megmártózó történettel nehezebb lett volna felülmúlnia saját korábbi remekműveit, a kelet-európai létünkben mélyen gyökerező negatív utópiát és a népmesei és történelmi elemekből formált abszurd felnőtt mesét. Az ukrán-magyar határ közelében játszódó, balladisztikus hangvételű "Paszport" (melyet nem mozi-, hanem tévéfilmként tartanak számon) már jelzi a rendező visszakanyarodását a valahol-valamikor típusú történetek felől az itt és most felé. Témaválasztásával kapcsolatban Gothár így nyilatkozik: "Minden nap szeretnék elmesélni egy történetet. Sok oka van annak, hogy az ember nem arról beszél, amiről akar, hanem amiről tud. Valamiért ennek a filmnek volt most itt az ideje, ennek az anyagnak volt zöld útja vagy lehetősége. /.../ Nincsen divatban a katarzis most. A katarzist - ebben a csúsztatott, új világban, felújított, lakkozott életekben, amikről a "Magyar szépség" is beszél - bizonyára másképp kell előhívni, mint eddig."
