Oly sokan élnek boldog, teljes életet úgy, hogy vigyorogva hazudnak mások képébe, de mi lenne, ha a világon csupán egyetlen ember számára lenne adott ez a képesség. Ezt meséli el a Lódító hódító.
Hogy mitől lehet sztár egy ilyen pocakos, pocokképű, tenyérbemászó pasas egy olyan szakmában, ahol abszolút túlkínálat van a hozzá hasonló komikusokból? Talán azért, mert Ricky Gervais pont hibáiból kovácsolt erényeket, ahogy azt az eredeti A hivatal kicsinyes, szánalmas egomániás David Brentje vagy a Futottak még... statisztának is tehetségtelen Andy Millmanjeként bizonyította. Azóta sem igazán játszott teljes mértékben szimpatikus karaktert, mégis nagyszerű karriert futott be hebegő-habogó, idegesítő figurák eljátszásával. Ilyen Mark Bellison is, az ember, aki feltalálta a hazugságot és ez boldoggá tette – a 2009-es, bevallottan Woody Allenre hajazó Lódító hódító főhőse.
Mark Bellinson egy különös világ lakója, ahol a hazugság ismeretlen fogalom, mindenki igazat mond, még a politikusok is. A munkájában és magánéletében is sikertelen fickó – aki ráadásul nap mint nap az arcába kapja az emberek őszinte és rá cseppet sem hízelgő véleményét, szinte véletlenül felfedezi a hazugságot, amikor pénzt akar felvenni a bankban. Nem kell hozzá sok idő, hogy rájöjjön, milyen előnyei származhatnak ebből. Hazugságai segítségével Mark pályája egyre magasabbra ível, az emberekben meg sem fordul a gondolat, hogy megkérdőjelezzék a szavait. Sőt, már-már szentírásként értelmezik azokat, és ebből lesz a baj: a hazugság igazsággá válik. A végén már ő maga is igazat is mondana, hogy meghódítsa szerelmét.
Ricky Gervais ezúttal a főszerep mellett a (társ)rendezői, forgatókönyvírói és produceri szerepkörben is kipróbálta magát, és nem is eredménytelenül. Tökéletesen mozog a saját maga által kreált térben, ahol mindenki tényleg kimondja azt, amit gondol – más kérdés persze, hogy mi szeretnénk-e egy ilyen világban élni -, saját levében fő, amikor ez a számára kedvezőtlen, és valósággal lubickol, amikor mindezt ki tudja használni. Ehhez jön a film kedvéért védjegyeként szolgáló kecskeszakállát leborotváló Louis C.K., a mindig bájos Jennifer Garner és a mostanában egyre viccesebb Rob Lowe, illetve egy rövidke jelenetet bevállaló Philip Seymour Hoffman, aki azért mondott igent Gervais felkérésére, mert az meg tudta nevettetni. Ha a történet a legvégére kicsit ki is fáradt, a meghökkentő alapötletért azért tőlünk jár egy főhajtás elismerésként!
