Bergmani képlet

Két nő és egy férfi, egy tóparti házban. A tél közeleg, a kandallóban parázsló farönk pattog halkan. Annyira bergmani szituáció ez, szinte látjuk Liv Ullmannt, ahogy az asztalnál ülve arcát kezébe temeti, előtte félig üres kávéscsésze. Bibi Andersson elfordulva a tálalónál az ezüstöt törölgeti, az ajtóban látni, ahogy Erland Josephson odakint a tornácon, a már csípős szél ellen felhajtott gallérban mered a messzeségbe, szája sarkában pipa lóg. Súlyos a csend, csak a szél süvít odakint, de bent szinte hallani a lélek húrjainak pendülését. Mindjárt elpattan… De nem, odavetett félmondatokkal gyilkolják egymást csendben a végefőcímig, közben néznek messze, sokat, nézik, ahogy eliramlik mellettük az életük. Parodisztikus megfogalmazásban ilyen lenne Ingmar Bergman szerelmi háromszöge. Lynn Shelton második filmjében, az Édesnégyesben hasonló szituációt fog meg: itt érzelmi hullámvölgyben fuldokló életutak találkoznak össze egy romantikus tóparti nyaralóban, hasonlóképen fonódnak, gubancolódnak össze, de még a szörnyű tél beállta előtt történni fog valami, ebben biztosak lehetünk. Az Édesnégyes szereplői vannak annyira izgágák, hogy kibeszélik lelki életük legkisebb rezdülését is, ráadásul jó nagy körítéssel, fecsegve, csacsogva, a végére még a lényeget is kimondva. Nem merülnek mélyen intellektuális elfojtásokba, mint ahogy skandináv sorstársaik tennék néhány évtizeddel és néhány ezer mérfölddel odébb. De félre a tréfát, nem lehet élcelődés tárgya, hogy Bergman csendben bár, olykor tükör által homályosan, néha pedig suttogások és sikolyok között messzebbre, mélyebbre jutott a lélek rejtelmeinek feltárásában, mint Shelton, aki viszont a mélylélek-búvárkodás helyett szórakoztatóbb és természetesebb.

[img id=413522 instance=1 align=left img]Hármas négyes

Hogy egy szerelmi háromszögből hogyan lett édes négyes, arról a forgalmazó interaktív pályázata tehet. Valamiért nem felelt meg a történet szempontjából szerintem rejtélyesebb, egyben jellemzőbb, és főleg eredeti A nővéred húga (Your Sister's Sister). Megszavazták ezt az igen poéngyilkos Édesnégyest, amivel csak akkor nem lenne baj, ha a nézők előzetesen nem olvasnának filmismertetőket. De olvasnak, hiszen így választanak filmet, ám amit onnan megtudnak, az ezzel a címmel együtt nettó spoiler. Sakk-matt. Öngól. (Arról nem is szólva, hogy ugyanezzel a címmel futott nemrégiben a tv2-n egy párkereső show, valamint a Mikroszkóp Színpadon egy kortárs magyar komédia is…)

Spontán, "folyékony" természetesség

Lynn Shelton filmje szerencsére minderről nem tehet. A Sundance Fesztiválon szép sikert aratott A legmelegebb napban megismert erényeit, a spontán, gördülékeny természetességet, az okos problémamegragadást, a nőiesen finom, de intellektuális humort sikerült átmenteni ebbe az új filmbe, bár a témaválasztás már korántsem olyan pikáns, vagy inkább bevállalós. Ma már semmi meghökkentő nincs abban, ha egy éppen megbillent lelkiállapotban leledző, egymásnak ismeretlen férfi és nő, egy világ végén fekvő romantikus házacskában véletlenül elfogyasztott üveg tequila után ágyba bújik, amit reggel aztán a lehető legintelligensebben próbálnak egymás előtt is meg nem történtté tenni. Az pedig külön bájt ad a történetnek, hogy ezt az ad hoc párocskát szintén véletlenül egy harmadik személy köti össze, aki egyiknek a legjobb barátnője, a másiknak pedig a húga, akik viszont igen viccesen sietnek előle mindent eltitkolni. Mindezt igen szabadon áramló csevegésben teszik, melyben ugyan néha elveszni látszik a lényeg, de ahogy dráma sem, vígjáték sincs konfliktus nélkül: a részeg bűn valahogyan mégis kiderül, és nem várt reakciót vált ki. Shelton e filmben sem ás túl mélyre, viszont amit az emberi lélekből megkarcol, az mégis tanulságos és ami a fő, szórakoztató. Megnézni e filmet nagyjából annyi, mint sörözni egyet barátainkkal és hallani egy jó sztorit. Nevetünk néha, picit könnyezünk, de nyugodtan haza tudunk menni utána, anélkül, hogy a kötelet, pszichológust vagy más radikális eszközt keresnénk mindarra a viharra, amit a történet okozott bennünk. Ráadásul, példásan jól működik együtt a három színész: a gyengeségét pikírt és cinikus beszólásokkal leplezni szándékozó Mark Duplass (Jack), valamint az okos Emily Blunt (Iris) és az intuitív Rosemarie DeWitt (Hanna), tekintetükben ott látszik a film hitele. Könnyű velünk azonosulni, hiszen éppen olyanok, mint amilyenek mi magunk is vagyunk.

Kinek ajánljuk?
- Az okos, csajos filmek kedvelőinek.
- Akiknek volt már ilyen kalandjuk, illetve, akiknek nem, de szeretnék.
- Akiket nem zavar, ha három szereplőt kell nézni másfél órán át.

Kinek nem?
- Akik képtelenek mindössze három arcot nézni másfél órán át.
- Akiknek zsong a feje a csacsogós filmektől.
- Bringafasisztáknak, akik nem bírják nézni, ha egy jobb sorsra érdemes kerékpárt tettlegesen inzultálnak.

7/10