Ha két ember tartózkodik egy szobában, és abból az egyik a főhős, vajon melyik lehet a gyilkos? Némi túlzással ehhez hasonló bonyolultságú rejtélyt kell megfejtenie a Vakító fehérség nézőjének, aki egy dögös antarktiszi nyomozónőt kísérhet el egy izgalmasnak szánt nyomozásra, de az alkotók az adrenalinszint növelése érdekében azért le is vetkőztetik őt.
Nehéz szülés
A Vakító fehérség már régóta parkolt Hollywood eredetileg jobb sorsra ítélt produkcióinak parkolójában, és az ilyen gyanúsan sokáig bemutatásra váró mozikkal általában komoly minőségi gondok szoktak adódni. Az elhalasztott premier mögött többnyire kedvezőtlen reakciójú tesztvetítések állnak, az újravágás és az esetleges újraforgatások pedig mindig sok időbe és pénzbe kerülnek. A Vakító fehérséget nézve már az első percekben feltűnik, hogy az alkotók komoly pácban lehettek, hiszen amikor egy túlzottan sokáig kitartott zuhanyjelenettel próbálják a tininézőket a moziba csalogatni, akkor már régen baj van. A rendezőt és a stúdiót még csak-csak megértjük, de Kate Beckinsalenek már semmi szüksége arra, hogy funkció nélküli bugyiban pucsításokat villantson a kamerák kereszttüzében. Ha most állna a karrierje elején még megértenénk, de így?
Karakter helyett
A Vakító fehérség eredetileg egy képregény alapján készült, melynek nem túl esztétikus és lúzersége végett nem túl rokonszenves főhősnőjét a film alkotói nem akarták átvenni, így szinte csak annyit tartottak meg az eredeti figurából, hogy itt is egy nyomozónőről van szó. Kate Beckinsalenek viszont elfelejtettek szerepet írni, amit jó hollywoodi szokás szerint egy múltbéli tragédia flashbackekben való bemutatásával próbáltak pótolni, mintha ezzel máris mélységet adnának a karakternek. A flashbackhasználat amúgy is Dominic Sena rendező kedvence, mert filmje cselekményét rendre megszakítja ilyesmikkel, ráadásul gyakran olyan dolgokat mutat meg újra, amiket a film korábbi részében egyszer már láthattunk. A gyengébbek kedvéért.
Summa
A történet egy régi szovjet gépen szállított kincs körüli kalamajkáról szól. Az írók számos kérdést nyitva hagytak, és bár nem igazán szeretjük a szájbarágós filmeket, egy logikára felépülő krimi esetében ennyi fekete lyuk már zavaró tud lenni. A végefőcím után nem mindig értjük, hogy egyes karakterek hogyan is kapcsolódtak a kincshez, és ez a hiányérzet eléggé zavaró tud lenni. A túlságosan leegyszerűsített karakterek, a zavaros történet és az ügyetlenül összevágott akciójelenetek miatt a Vakító fehérség túl sok élvezetet nem tartogat nézőjének. Egyedül a tényleg vakítóan fehér antarktiszi táj és az ottani embertelen életkörülmények kegyetlen bemutatása miatt jár egy piros pont az alkotóknak.
Kinek ajánljuk?
- Aki nem szereti a sötétben játszódó filmeket.
- Aki szerint Kate Beckinsale zuhanyjelenete megéri egy mozijegy árát.
- Aki csak akkor szereti a krimiket, ha azok nem túl bonyolultak.
Kinek nem?
- Aki egy krimi esetében nem szereti az első félórában kitalálni, hogy ki a gyilkos.
- Aki minden Antarktiszon játszódó filmet A dologhoz hasonlít.
- Aki inkább a pálmafás környezetben játszódó mozikra esküszik.
4/10
